Gazdaság

Közmunkásokat irányítanának az autóiparba

autoipar(210x140).jpg (Array)
autoipar(210x140).jpg (Array)

A hazai autóiparból több tízezer ember hiányzik, mert a mostani dolgozók ha tehetik, inkább nyugatra mennek dolgozni – írta a Világgazdaság.

A lapnak Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Egyesületének főtitkára azt mondta, hogy a magyar autóipari cégek még több tízezer dolgozót fel tudnának szívni, ugyanis képzett és betanított munkásokból is nagy hiány van.

Kilián szerint gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol ne keresnének embert, de különösen nagy a hiány

  • fémmegmunkáló,
  • a műanyag-feldolgozó,
  • elektronikai összeszerelő
  • és a gumiipari cégeknél.

Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője szerint nincs szabad járműipari szakember a magyar piacon, mert nem tudnak annyit fizetni, hogy itthon maradjanak a jó szakemberek. A Suzukinál például mérnökökből és szakmunkásokból sincs elég, a munkaerőhiánnyal pedig már évek óta küzd a cég.

Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezetője szerint az autóipari cégek úgy sem tudnak versenyezni a nyugati munkaadókkal, hogy folyamatosan emelik a béreket. A Fordnál képzés és oktatás támogatásával próbálnak enyhíteni a munkaerőhiányon.

Kilián Csaba szerint a probléma enyhítésére át kellene gondolni a közfoglalkoztatás rendszerét, szerinte ugyanis a mostani rendszerből csak kevesen tudnak piaci munkahelyen elhelyezkedni,

egy hatékony felnőttképzési rendszerrel viszont biztos lennének a közmunkások között is, akik találnának munkát a járműiparban, a közmunkás fizetés sokszorosáért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik