Közélet

Még egyszer átszámolják szavazatokat: 6,2 % érvénytelen

Befejezte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) a vasárnapi népszavazáshoz érkezett levélszavazatok összeszámlálását csütörtök késő este, így megvan az előzetes végleges eredmény - mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke az MTI-nek. Eszerint az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen: 56 ezren "igen"-nel, 3 millió 361 ezren "nem"-mel.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a 130 356 érvényes levélszavazat 99,23 százaléka volt “nem”, és 0,77 százaléka “igen” voks. A határon túl élő, állandó magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgároktól 154 ezer levélszavazat érkezett az NVI-hez, ebből lett 130 ezer érvényes.

Az NVI-ben pénteken kézzel is megszámolják a levélszavazatokat, ezután tudják a végleges adatokat – tervei szerint kedden – benyújtani a Nemzeti Választási Bizottságnak,

amely kiállítja az eredményről a jegyzőkönyvet, a jogorvoslati határidők lejárta után pedig megállapítja az országos népszavazás végeredményét – tájékoztatott az NVI elnöke.

Ötödik referendum

A Magyarországon és a külképviseleteken a szavazókörökben leadott, valamint a levélben beérkezetett szavazatokat összesítése szerint a szavazáson 3 642 671-en vettek részt. 3 417 572-en, az összes választópolgár 41,31 százaléka szavazott érvényesen, 56 157-en “igen”-nel, 3 361 415-en “nem”-mel.

A valasztas.hu-n található adatok szerint 1990 óta, a kvótareferendum előtt négy országos népszavazást tartottak, amelyen összesen hét kérdést tettek föl: a NATO- és az EU-csatlakozásról, az egészségügyi intézmények állami tulajdonban tartásáról, a kedvezményes honosításról, a kórházi napidíjról, a vizitdíjról és a tandíjról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik