Sport

Revansot vett a Fradi az elődöntőben

ftc-rail cargo hungaria (ftc-rail cargo hungaria, )
ftc-rail cargo hungaria (ftc-rail cargo hungaria, )

A női kézilabda NB I. elődöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán simán, 31-23-re legyőzte az Érd csapatát.

Szucsánszki 9 góllal vette ki a részét a győzelemből
Fotó: MTI

Egy héttel ezelőtt találkoztak a felek a bajnokságban, és hiába diktálta a papírforma az FTC sikerét, az Érd óriási meglepetést okozott, hiszen a már hét találattal is vezető zöld-fehéreket végül 24-22-re legyőzték.

Akkor azonban nem léphetett pályára Tomori Zsuzsanna, szombaton viszont ő is rohamozta az érdi kaput, így a vendégeknek érthetően nehezebb dolguk volt. A kezdés után még fej fej mellett haladtak a csapatok, aztán a 10. percben Tomori góljával 5-4-re vezettek a hazaiak, és itt elvesztette a fonalat az Érd.

Szucsánszkiék előbb hárommal, majd hattal is vezettek (12-6), de a félidő végére a vendégek felzárkóztak, így 13-10 állt az eredményjelzőn a szünetben.

A második felvonásban magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Fradi, a 6. percben Szarka révén már 19-12-re is megléptek. A zöld-fehérek javítani tudták a hibáikat, a fekete-zöldek viszont nem, így a 12. percben már közte tíz volt (23-13), vagyis a Ferencváros teljesen szétszedte ellenfelét. Az utolsó tízpercben sem változott a különbség, az Érd néha egy-két góllal közölebb került a hazaiakhoz, de így is sima menet volt az FTC-nek: 31-23 lett a vége.

A visszavágót  április 13-án, Érden rendezik.

A másik ágon a Győr már a fináléban érezheti magát: az első meccsen 23 góllal verték meg a Vácot.

Eredmény – női kézilabda NB I., elődöntő, 1. mérkőzés

FTC-Rail Cargo Hungaria – ÉTV-Érd 31-23 (13-10)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik