Belföld

Szikár, vékony alkat lehet a Teréz körúti robbantó

Továbbra sem tudták azonosítani a Teréz körúti robbantót, aki egy szakértő szerint idősebb lehet, mint ahogy azt eddig gondolták. A hatóságok elemzik az elkövetőhöz köthető mobiltelefonos cellainformációkat is, írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

Senki nem ismerte fel eddig a Teréz körúti robbantót, tudta meg hivatalos forrásból a lap.

A megkérdezett – személyiségelemzéssel és profilalkotással foglalkozó – szakember a másodjára közzétett, jobb minőségű videó alapján úgy véli, hogy a merénylő inkább egy középkorú, 40-50 éves férfi lehet, aki láthatóan sportos, edzett, és jelenleg is ügyel a fittségére.

A szakember szerint szikár, vékonyabb alkat, aki a hétköznapi életében még véletlenül sem öltözik úgy, ahogy az a felvételeken látszik. A vásárlás során még nála volt a hátizsák, amelyben ott lehetett a pokolgép. A feltűnő sivatagi katonai kalap a figyelemfelhívást erősítette. Az elkövető azt akarta, hogy mindenki a kalapra emlékezzen, és ne más, fontos részletekre, például az arcára.

Mint írják, a nyomozók minden bizonnyal már elemzik a férfi eddig ismert tartózkodási helyéhez tartozó mobilhálózati cellák adatait, amely alapján közelebb juthatnak a merénylőhöz.

A nyomozást irányító Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a hatóság továbbra is egy 20-25 éves fiatalembert keres, aki a szeptember 24-i robbantás elkövetésével gyanúsítható.

A Blikk pedig arról írt csütörtöki számában, hogy a magyarok mellett már amerikai nyomozók is segítik az ügyet. Az Index szerint pedig a 2006-os zavargás elkövetői között is keresik a robbantót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik