Nagyvilág

Navracsics “neme” az állásába kerülhet

navracsics-tibor(430x286).jpg (Array)
navracsics-tibor(430x286).jpg (Array)
Szégyen lenne a hazazavarása, de a DK mindent megtesz ezért.

A DK szerint a fideszes Navracsics Tibor vasárnap büszkén nyilatkozta, hogy nemcsak elment az Európa-ellenes népszavazásra, hanem még nemmel is szavazott. Molnár Csaba, a párt EP-képviselője és ügyvezető alelnöke szerint ilyet egy uniós biztos nem tehet, a szabályok szigorúan tiltják. A párt Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult, hogy indítson vizsgálatot a fideszes politikus ellen.

A Brüsszeli Bizottság magatartási kódexe szerint Navracsics Tibornak minden esetben meg kell védenie az uniós döntéseket, mindig a közös európai érdeket kell képviselnie. A szabályok szerint

a biztosoknak minden pártérdeken felül meg kell védeniük a Bizottság döntéseit, illetve nem tehetnek olyan megjegyzést, amely kétségbe vonja a Bizottság döntéseit.

Navracsics mindkét szabályt megszegte. Nem szavazatával szembement a bizottsági döntéssel, azzal pedig, hogy ezzel eldicsekedett, megsértette az ilyen nyilatkozatra vonatkozó tilalmat.

A DK szerint a magyar uniós biztos állásába kerülhet, hogy esküjét megszegve nem Európát, hanem továbbra is Orbán Viktort szolgálja. Ha beigazolódik a szabálysértés, akkor a bizottsági elnöknek kezdeményeznie kell Navracsics Tibor felmentését.

Soha nem fordult még elő az a szégyen, hogy egy hivatalban lévő uniós biztost hazazavarnak Brüsszelből. De úgy tűnik, hogy a Fidesz ebben is jobban teljesít.

Korábban Molnár Csaba ugyanakkor azzal érvelt a népszavazás ellen, hogy a pozsonyi uniós csúcs eredményei értelmetlenné tették azt, hiszen a tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy nem lesznek kötelező kvóták. Ezt azóta a Fidesz többször cáfolta, jelezve, jövő héten kezdődik a Juncker elnök által jegyzett bizottsági javaslatról szóló európai parlamenti vita.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik