Szórakozás

Görög Zita elvesztette a kisbabáját

Görög Zita (Görög Zita)
Görög Zita (Görög Zita)

Görög Zita egy évnyi párkapcsolat után decemberben egy karib-tengeri szigeten házasodott össze Koltay Tamással. A friss házasság hamarosan válságba került, júniusban külön költöztek és elváltak.

Az egykori modell a Nők Lapjának nyilatkozott először arról, hogy miért lett vége a kapcsolatának a TV2 egykori kommunikációs vezetőjével.

“Egy éve még boldog voltam, bizakodó, ott volt mellettem a férjem, a hasamban pedig egy kis babuci mozgolódott. Aztán eltelt egy rövid idő, és megváltozott minden. A babát elvesztettük, a házasságunknak pedig abban a formájában hamarosan viharos vége lett. Gyorsan jött a valóságra ébredés. A felismerés, hogy elsiettük. Az együttélés során döbbenten vettük észre egymás korlátait, és ez egyre több lett. Tudom, hogy velem sokszorosan nem könnyű, de vele sem. Zárkózott. Én pedig nem mindig bontogatom, hanem feszegetem. Kavicsos szerelem a mienk, de a szövetségünk nem sérült. Az értékek most a helyükre kerültek. Várunk, hogy a sebek begyógyuljanak, és teszünk is ezért”

– mondta a Nők Lapjának Görög Zita.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik