Sport

Gólparádé után győzött a Fradi Siófokon

Látványos mérkőzésen nyert fontos meccset az FTC Rail Cargo Hungaria a női kézilabda-bajnokság szombati rangadóján.

Szamoránszky Piroska (FTC) a meccs után azt mondta, az ősz legfontosabb mérkőzését látta a Ferencváros a Siófok elleni találkozóban.

Ez feltehetően azért volt így, mert a Siófok remekül erősített a bajnokság előtt, és eddig a várakozásoknak megfelelően az élboly mögött halad a bajnokságban. Imre Vilmos csapata az első félidőben kiválóan helytállt a Fradi ellen, ugyanakkor a 18-21-es félidei eredmény hűen tükrözte azt, hogy a felek a védekezésben egyáltalán nem jeleskedtek.


Abramovics
és Herr sem védett olyan hatékonysággal, ahogy az illett volna, ugyanakkor Tomoriék szebbnél szebb gólokkal ajándékozták meg a szép számú közönséget.

A fordulást követően javult a védekezés, és a koncentráció is, ennek köszönhető, hogy a hazaiak szívosan tapadtak a Fradira, 26-26-nál utol is érték. Jól küzdött a Siófok, de a Fradi Tomori, Kovacsicz, Szucsánszki remek játékának köszönhetően aztán elhúzott, és jobb erőállapotának megfelelően hozta a két pontot.

A Ferencváros a Győr mögött a második helyre jött fel a tabellán. A Siófok marad a negyedik.

Eredmény – női kézilabda NB I.
Siófok Galérius Fürdő – FTC Rail Cargo Hungaria 33-37 (18-21)
A legeredményesebb gólszerzők: Mörtel 11, Szepesi 8, illetve Kovacsicz 8, Zácsik 7 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik