A média általában erőfitogtatásként mutatja be ezeket a robbantásokat. Bizonyos mértékig igaz is, továbbá a sok sikertelen kísérlet is azt a benyomást kelti, hogy nagyobb a dolog propaganda által csiholt füstje, mint a valódi, stratégiai fontosságú lángja.
Nem csak emberkedés
Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy számos kísérlet szükséges ahhoz, hogy valaki kifejlessze egy rakéta vagy egy robbanófej tökéletes, végső formáját, nem beszélve a műszaki kihívásokról, melyekkel hasadóanyagok előállításánál meg kell küzdeni.
Észak-Korea akkor kezdte fejlesztgetni nukleáris fegyvereit, mikor gazdaság visszaesése miatt felborult az erőegyensúly a félszigeten. Az 1970-es években Dél-Korea is beszállt a versenybe, kiderült, hogy titokban nukleáris fegyverkezési programot folytatott. A 90-es évek elején akkorára dagadt a nukleáris válság, hogy 1994-ben Genfben Észak-Korea és az Egyesült Államok egy keretmegállapodás (az ún. Agreed Framework) aláírásával kellett, hogy kezelje a problémát.
Úgy látszik, megfeledkezett róla, hogy nukleáris programja és rakétái is az alku tárgyát képezték.
Jön a hatodik robbantás
A 90-es éveket követően, Kim Dzsongil uralma alatt Észak-Korea atomfegyverkezési törekvései nem csökkentek, az ehhez szükséges műszaki fejlődést azonban sikerült lassítani, persze, a Kedves Vezető ennek megkövetelte az árát.
A legutóbb felrobbantott nukleáris töltet pusztító ereje 10 kilotonnányi TNT-nek felelt meg, ami kétszer nagyobb annál a robbanóerőnél, amivel idáig dolgoztak. Phenjan várhatóan 2020-ra tud majd működő nukleáris robbanófejű ballisztikus rakétákat előállítani, de az ilyen előrejelzések eléggé pontatlanok, és ha a kísérletek gyakoriságát nézzük, ez a nap akár hamarabb is bekövetkezhet.
Elhatározták, hogy megmutatják Amerikának
A kísérletek során finomítottak a rakéták szilárd üzemanyagán, mobilitásán és dolgoztak a nagy repülési magasságokat elérő vertikális rakétaindításon is. Ha így haladnak tovább, rendkívül megnehezítik majd az amerikai és japán rakétavédelmi rendszerek számára, hogy feltartóztassák a közeledő észak-koreai lövedékeket. Ez azt bizonyítja, hogy Észak-Korea hadiiparban dolgozó kutatói sikeresen alkalmazkodnak a változásokhoz és készek az innovációra.
A japán védelmi miniszter szerint azzal, ha Észak-Korea ballisztikus rakéta-arzenálja egy „tengeralatti komponenssel” bővül, sokkal jobb túlélési esélyei lesznek.
Úgy tűnik, Kim Dzsongun foggal-körömmel harcol, hogy végre elérhesse stratégiai célját, és az Egyesült Államok, valamint regionális szövetségesei orra alá dörgölje életképes, jól működő nukleáris elrettentő erejét. Ha Észak-Korea bekerülhetne a nukleáris fegyverekkel rendelkező államok sorába, számára – diplomáciai értelemben – az lenne a hab a tortán.
Siegfried Hecker amerikai nukleáris szakértő szerint Phenjan elhatározta, hogy „nukleáris fegyverekkel rendelkező haderő lesz”. Nick Eberstadt, az American Enterprise Institute kutatóintézet szakembere is osztja ezt a nézetet, úgy látja, hogy „Észak-Korea módszeresen és tudatosan készül egy atomháborúra a Koreai-félszigeten az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.
Phenjan örömére szolgálna, ha nukleáris válság alakulna ki a szigeten, és így az amerikai elnök olyan elszomorító helyzetbe kerülne, hogy nem tudna mást csinálni, csak megtorpanni és pislogni, vagy kihátrálni.
Nem jöhet szóba a teljes nukleáris leszerelés
Kérdés, hogyan fog viszonyulni a következő amerikai elnök Észak-Korea gyarapodó arzenáljához. Hillary Clinton aggodalmait fejezte ki egy nyilatkozatában, melyben határozottan elítélte a legutóbbi kísérleti robbantást. Donald Trump arra használta az alkalmat, hogy politikai riválisára támadjon, azonban korábban azt nyilatkozta, hogy Kína felelőssége megoldani a problémát. Nem valószínű azonban, hogy ilyen könnyedén el lehetne intézni a dolgot.
Még a szeptemberi kísérleti robbantás után, Washington reakciói azt mutatták, hogy kész elhárítani és visszaszorítani az Észak-Koreából érkező agressziót. Az Egyesült Államok Szöul megnyugtatására két B-1B-es bombázót állított a dél-koreai területek felé.
Ez a stratégia a robbantás után már egy elcsépelt mantraként hat még Dél-Koreára is, ahol már nemcsak a politikai perem, de a főáram is úgy látja, hogy érdemes lenne független nukleáris erőként megjelenni a platformon. Phenjan további robbantásai pedig csak tovább erősítik majd ezt a nézetet.
Nem érdekesek a tabuk
Kína támogatása nélkül (amire egyre kevesebb az esély), kizárt, hogy az Egyesült Államok meg tudná győzni Észak-Koreát, hogy hagyjon fel a nukleáris fegyverkezéssel.
Észak-Koreát korábban sem kellett félteni, már jóval az atomprogramja kibontakozása előtt fittyet hányt a konvencionális egyezményekre. 1968-ban például az észak-koreaiak foglyul ejtették az USS Pueblo amerikai hadihajót és személyzetét, egy évvel később lelőttek egy amerikai megfigyelő repülőgépet. Nem is beszélve az 1976-os bizarr incidensről, amikor az észak-koreai katonák átlépték az északi és déli államot kettéválasztó demarkációs vonalat és baltával agyonvertek két amerikai katonát, akik egy fát akartak kivágni a demilitarizált övezetben. Mindegyik provokatív akció során amerikai katonák haltak meg, de egyikre sem érkezett megtorló válasz az Egyesült Államok részéről.
Sietve igyekszik kiaknázni eddigi nukleáris előrelépéseit még mielőtt az új amerikai kormány berendezkedne. Oly régóta dédelget már nukleáris álmokat, nem is beszélve arról, hogy ezt a szellemet a nagyhatalmak már túl sok ideje hagyták kicsusszanni a palackból.
A következő amerikai elnöknek most szembe kell néznie a következményekkel, különösképpen, hogy paradigmaváltást ígéretét rebesgették, a teljes nukleáris leszerelés stratégiája helyett a fokozott elrettentés felé kanyarodva, ami a jövőben majd a régió fegyverzet-ellenőrzéséhez vezethet.
