Kultúra

Most már biztos, hogy a rohamosztagosok is emberek

A zseniális rajongói kisfilm rávilágít, hogy a Star Wars háborúi sokkal drámaibbak is lehetnének. Akár sorozatot is néznénk erről.

Vegyük sorba, mit is tudunk a birodalmi rohamosztagosokról az alapján, amit a Csillagok háborúja filmes univerzumában megismertünk:

  • első alakulataikat klónkatonákból hozták létre
  • emiatt igazi arctalan tömeget alkotnak
  • hiába elit alakulat, célozni nem tudnak

Ezt a kialakult képet árnyalja a legutóbbi Star Wars-filmben megjelenő FN-2187 sorszámú rohamosztagos (vagyis Finn), akin keresztül pici betekintést nyerhetünk a színfalak mögé, megmutatva azt, hogy a sisak alatt ezek a katonák is érző emberi lények, akiket azért valamilyen formában megérint az értelmetlen harc.

Ezt a gondolatot viszi tovább Benjamin Eck író/rendező, és az alábbi kisfilmben három olyan rohamosztagost látunk, akik épp harcra készülnek.

Már a felvezetés is drámai, hiszen a következő erős mondattal indít:

A Jakku bolygó inváziója során közel 7000 birodalmi katona alkotta az „Első hullám” névre keresztelt védvonalat. Egyikük sem élte túl a harcot.

Egy birodalmi lépegető belsejében aztán pillanatok alatt mélylélektani pillanatokat élünk meg, s kiderül, szereplőink miért választották hivatásukat. Nehéz elhinni, de az alkotóknak sikerül három perc alatt földbe döngölni a rohamosztagosokról kialakult képet, és szimpatizálni kezdünk velük. A megközelítés annyira más, mint a megszokott, hogy ebből a mélyen emberi narratívából akár egy sötét tónusú, a háború igazi arcát megmutató Netflixes minisorozatot is megnéznénk.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik