Sport

A Fradi megvédte KEK-címét!

Az FTC-Rail Cargo Hungaria idegenben is 31-30-ra legyőzte a Viborgot, és kettős győzelemmel újra KEK-győztes lett.

Az FTC-Rail Cargo Hungaria a múlt héten egy elrontott hajrá miatt csak egy góllal, 31-30-ra nyert a dán Viborg ellen Dabason.

A zöld-fehéreknél ettől függetlenül bizakodó volt a hangulat, keményebb védekezést és hatákonyabb támadást ígértek, a formájuk pedig javult, hiszen hét közben a bajnoki döntő első meccsén alaposan megszorongatták a 19 órától a BL-döntő visszavágóján a montenegrói Podgoricában pályára lépő Győri Audi ETO-t.

A mérkőzés összefoglalója:

A Ferencváros a kezdetektől koncentrált játékkal rukkolt ki, és néhány perc után összetettben már négy gólra növelte előnyét.

A Viborg a pályán és a kispadon is ideges volt, így pedig nem lehet megszorongatni a Fradit, a zöld-fehérek a szünetre háromgólos előnnyel mehettek (15-12), azaz négy gól volt az összetettbeli előny.

A fordulás után a Viborg elkezdett zárkózni, de számos megítélt hetes, és a magyarok kisebb hullámvölgye kellett hozzá, hogy a hajrában hol az egyik, hol a másik csapat volt a virtuális továbbjutó.

A végét azonban a Viborg nem bírta idegileg, a Szucsánszki vezérelte FTC viszont igen, a végén Zácsik még betalált, így csakúgy, mint az első meccsen, 31-30-ra nyert a zöld-fehér csapat, és kettős győzelemmel megvédte KEK-címét.

A sikertől megrészegült Fradi-drukkerek berohantak a pályára, de nem történt baj, nagy hangulatban lehetett ünnepelni a sikert.

Női kézilabda KEK, döntő, visszavágó

Viborg – FTC-Rail Cargo Hungaria 30-31(12-15)

Összesítésben a Fradi kettős győzelemmel, 62-60-al nyerte meg újra a KEK-et


Az alábbiakban olvashatják élő, szöveges közvetítésünket:

60. PERC: VÉGE a mérkőzésnek, Zácsik a végén még lő egyet, 31-30-ra nyert a Fradi, ugyanúgy, mint egy hete, és kettső győzelemmel megvédte KEK-címét!

60. PERC: Dán kapufa, magyar kapufa, dán gól (30-30).

60. PERC: Utolsó perc, Szucsánszky!!!! Dán időkérés (29-30).

58. PERC: Idegőrlő a játék, Szádvári viszont higgadt! (28-29).

56. PERC: A Fradi visszaveszi a vezetést! (26-27).

54. PERC: Szucsánszki szólóban lövi be! (25-25).

53. PERC: Vezet a Viborg, összesítésben egyenlő, Elek Gábor időt és fegyelmezett játékot kér (25-24).

52. PERC: A hajrában vagyunk, mostantól minden gól rettentően fontos, Tomori betalál, Guldén válaszol (24-24).

51. PERC: Sokadik hetesüket lőhetik a dánok (23-23).

48. PERC: Potyognak a gólok, a Fradi foggal-körömmel őrzi az előnyt (22-23).

47. PERC: Egyenlítés helyett büntetőből kapufát lő a Viborg, de aztán megint hetest kapnak, és csak egalizálnak (21-21).

44. PERC: A dánok elszalasztották az egyenlítési lehetőséget, Zsivkovics a negyedik hetesét lövi be (19-20).

42. PERC: Hibázgat a Fradi, a Viborg tovább szorongat (18-19).

40. PERC: Tomori fontos labdalopása, Szamoránsky belövi (17-18).

37. PERC: A fór nem igazán jött össze, közelít a Viborg (16-17).

35. PERC: Jurak csúnyán beletérdelt Tomoriba, újabb emberelőny.

34. PERC: Tomori talpról lövi a 16. magyar gólt (13-16).

32. PERC: Pastrovics bejön, és hetest fog!

30. PERC: Vége az első félidőnek, a két kőkemény női csapat csatájában a fifikásabb zöld-fehérek állnak jobban. Viborg-FTC 12-15, összesítésben négy gól a Fradi előny.

28. PERC: Pici hullámvölgy (12-14).

26. PERC: Újra Kovacsiczra játszanak a magyarok, aki kíméletlen (9-13).

25. PERC: Abramovich fontos bravúrjai, Elek Gábor időt kér, kicsit kaotikus a játék. A magyar edző óvatosságra inti játékosait a kemény védekezés mellett, a dánok kicsit színészkednek ugyanis.

23. PERC: Tomorit is kiszórják, a Viborg farag a hátrányából (9-12).

22. PERC: Zácsik passzából Kovacsicz újabb gólt lő volt csapatának (8-12).

21. PERC: Idegesek és durvák a dánok, újabb két perc nekik (7-11).

19. PERC: Mi van itt?? Szucsánszki és Tomori rohan, előbbi belövi (6-11)!

18. PERC: Zácsik gyönyörű gólt lő, alakul ez (6-9)!

17. PERC: Martin Albertsen dán edző gyógyszere elgurul, közben Kovacsicz révén kettővel megy a Fradi, a Viborg trénere tovább füstölög, kap egy kétperceset, azaz kettős emberelőnyben a magyar csapat (6-8).

16. PERC: Megint emeberelőny, a Fradi átvette a vezetést (6-7).

13. PERC: A Viborg is kap egy kiállítást, a döntetlen egyelőre marad (6-6).

10. PERC: Emberhátrányban egyenlít az FTC, a magyar szurkolók kitesznek magukért (5-5).

8. PERC: A Fradi nem pánikolt be, máris vissza-ledolgozta a hátrányt (4-5).

6. PERC: Az egygólos előnyből percek alatt kétgólos hátrány lett összetettben (2-5).

2. PERC: Kőkemény csata rögtön az elején (1-1).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik