Sport

Női kéziseink ott lesznek az Eb-n

A magyar női kézilabda-válogatott tíz góllal megverte Azerbajdzsán együttesét az Eb-selejtezőben, és biztosították helyüket a decemberi kontinenstornára.

A Karl-Erik Böhn vezette csapat Bakuban lépett pályára az Eb-selejtezők 1. csoportjában. Az ellenfél az az Azerbajdzsán volt, amely az eddigi négy forduló során egyszer sem tudott nyerni, az elmúlt években pedig háromszor is simán kikapott a magyar válogatottól. Legutóbb 41-19-re, az volt Böhn első mérkőzése magyar szövetségi kapitányként.

A bakui túra nem indult zökkenőmentesen a magyar csapatnak, ugyanis miután megérkeztek Törökországba, az azeri járatukat törölték, ezért hat órán át tartózkodtak a reptéren. Így a kedd esti, és a szerda délelőtti tréning is elmaradt Görbiczéknek.

Ennek ellenére már a meccs elején magukhoz ragadták a kezdeményezést a magyar kézisek: 11 percnyi játék után már 5-3-ra vezettünk.

Ez a különbség a folytatásban is megmaradt, a 20. percben ugyanis már 6-11 volt az állás. A hazaiak hiába próbálkoztak, nem tudták lefaragni a hátrányukat, így a félidőben 9-14-et mutatott a bakui csarnok eredményjelzője.

A közte öt a második félidőben eleinte maradt, de a hajrára elfáradtak a hazaiak, és ezt kihasználva a magyar válogatott meglépett, sőt, már 11 góllal is mentek: az 50. percben 17-26 volt az állás, majd a lefújásra kialakult a 24-34-es végeredmény.

Ezzel a győzelemmel már biztosan Eb-szereplő Magyarország, ugyanis a rivális Fehéroroszországot legyőzték németek 33-26-ra. Így a záróforduló eredményétől függetlenül ott lesz a decemberi hollandiai kontinensviadalon a magyar válogatott.

A selejtezők utolsó körében, vasárnap, Görbiczék Dabason fogadják a fehéroroszokat.

Eredmény – kézilabda Eb-selejtező

Azerbajdzsán-Magyarország 24-34 (9-14)
a magyar gólszerzők:
Cifra 8, Tomori 7, Görbicz 6, Kovacsicz 3, Kovacsics, Rédei-Soós, Orbán, Bulath 2-2, Szekeres 1, Szucsánszki 1.

Fehéroroszország-Németország 26-33 (12-15)

Az Eb-selejtezőcsoport állása:
1. Németország 8 pont
2. Magyarország 8
3. Fehéroroszország 4
4. Azerbajdzsán 0
A csoport első két helyezettje vehet részt a decemberi, hollandiai Európa-bajnokságon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik