Gazdaság

Csődvédelmet kért a Palóc Nagykereskedelmi Kft

Csődeljárást kezdeményezett maga ellen hétfőn a Palóc Nagykereskedelmi Kft. – írja a Világgazdaság.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének elnöke elmondta: ez új helyzetet teremt, mert a múlt héten még arról volt szó, hogy a hétvégén sikerülhet megállapodni a bolthálózat eladásáról, és a csütörtökön bezárt üzletek akár a héten újranyithatnak. Sáling József kitért arra is, hogy a munkavállalóknak annyit üzent a vezetőség: aki tud, menjen szabadságra. Az elnök úgy véli, ez elfogadhatatlan magatartás a munkáltató részéről, hiszen többségében olyan munkavállalókról van szó, akiknek nincsenek tartalékaik, pedig a cég már így is adós augusztusi bérükkel.

A cég Nógrád megye legnagyobb munkáltatója volt, és több mint 80 üzletével a CBA regionális központja. Ennek ellenére az elmúlt három évben zsinórban veszteséges volt, a tavalyi évet már 1,9 milliárdos mínusszal zárta. Azután, hogy kihátráltak mögüle az áruforgalmat finanszírozó pénzintézetek, az áru is eltünedezett a boltokból.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy a magyar tulajdonú boltok nem tudnak versenyképesek lenni a nemetközi láncokkal, elsősorban méretük és műszaki lemaradásuk miatt. A Palóc esete Vámos György szerint ezt példázza, de tavaly hasonló okból ment tönkre háromezer kisbolt, köztük sok élelmiszerüzlet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik