A hét elején vettek előzetes letartóztatásba két nőt férfit, mert a gyanú szerint 2013-ban illetve 2014 áprilisa és májusa között helyközi járaton dolgozó buszsofőrt fenyegettek veréssel, pénzt követeltek cserébe „bevédést” ígértek.
A Magyar Narancs a helyszínen járt utána a különös bűnügynek. Noha senki nem akart névvel, arrccal nyilatkozni, annyit megtudott a lap, hogy 8 buszvezető is fizetett rendszeresen, 10-20 ezret alkalmanként.
A történet úgy kezdődött, hogy többen próbálták kijátszani a 90 százalékos kedvezményt és amikor a sofőrök ezt nem engedték, egyiküket felkereste egy 10 fős csoport azzal, hogy meg akarják verni, de ők megvédik – pénzért. Amikor a buszvezető fizetett, elindult a lavina, sorra keresték a többi sofőrt is ezzel.
Végül az egyik áldozat átkérte magát más vonalra és akkor beszámolt a történtekről a cég vezetőinek, egy másik kollégája pedig felvette telefonjára az egyik zsarolást és a rendőrségre ment vele.
A gyanúsítottak rokonai nyilatkoztak a lapnak, szerintük ártatlanul tartják fogva szeretteiket.