Sport

Paralimpia: Osváth Richárd ezüstérmes tőrben

Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján.

A Törekvés SE 31 éves vívója – aki hétfőn kardban is második volt – 3/2-es győzelmi mérleggel zárta a csoportszakaszt, majd a legjobb nyolc között a lengyel Michal Nalewajeket (15-8), az elődöntőben pedig a kínai Szun Kangot (15-10) verte magabiztosan.

A fináléban a kínai Je Zsu-ji volt az ellenfele. A meccs elején az ázsiai vívó két tussal mindig elhúzott, majd Osváth mindig egyenlített. Ez így ment egészen 9-7-ig, ekkor azonban elmaradtak a magyar találatok, s a kínai 13-7-re ellépett. Újabb Je-tus következett, majd a magyar vívó bemozdult a rajt jel előtt, így piros lapot és büntetőpontot kapott, s ezzel véget is ért a döntő (15-8).

Jobban hangzana, hogy kétszeres paralimpiai bajnok vagyok, de boldog vagyok a két ezüstéremmel

– nyilatkozott Osváth Richárd, aki négy éve Londonban harmadik volt ebben a fegyvernemben.

 A döntőbeli riválisom nagyon tudta, hogy mit kell csinálni ellenem, korábban vívtunk már többször is, most nagyon jól vívott, nem tudtam vele mit kezdeni.

Hozzátette: abból a szempontból örül a tőr ezüstéremnek, hogy a két fegyvernemi edzője nem tudja majd “zrikálni” egymást, hiszen kardban is második lett.

Én egy éremmel is elégedett lettem volna, azért jöttem. Nagyon örülök a két ezüstnek

– fogalmazott.

Osváthé a riói magyar küldöttség tizedik érme, öt bronz mellett ez az ötödik ezüst.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik