Foci

Fordulatos meccsen verte a Loki az Újpestet

Három hét szünet után ismét mérkőzéseket rendeztek az OTP Bank Ligában. A szinte egy kezdőcsapatnyi játékostól megváló, de legalább ugyanennyivel erősítő DVSC hazai pályán fogadta az Újpest gárdáját a nyolcadik fordulóban. A Loki portugál mestere, Leonel Pontes az első győzelmére készült, eddig egy döntetlen mellett két vereség volt a mérlege.

A hazaiaknál ott volt a kezdőben az új szerzemények közül a Filip, Völgyi, valamint a válogatott középpályás, az Angliából hazatérő Tőzsér is.

Az első félidőben ellenfele fölé nőtt a hazai együttes, ráadásul a vezetést is sikerült korán megszerezniük. A kilencedik percben Holman a tizenhatos jobb oldaláról indulva majd ballal 17 méterről nagyon kilőtte a kapu jobb oldalát (1-0).

A második játékrészben több egyenlítési lehetőség is adódott az Újpest előtt, a 77. percben a kapuba is találtak a lilák. Diarra beadása után Tóth csúsztatta meg a labdát, Windecker pedig átvette a labdát, a menteni igyekvő Sekulic pedig a saját hálójába lőtt (1-1).

A 83. percben aztán megnyerte a mérkőzést a DVSC, a csereként beálló Dr. Horváth kilőtte a jobb alsót (2-1).

A listavezető Vasas újabb győzelmet aratott, a Debrecenből igazolt Kulcsár találata három pontot ért az angyalföldieknek a Paks ellen. Megszerezte az első győzelmét az újonc Gyirmót, Urbányi István fiai a Diósgyőrt verték hazai környezetben.

A Videoton a második félidőben intézte el a Haladást, míg a Mezőkövesd hátrányból fordítva gyűjtötte be a Budapest Honvéd elleni skalpot.

Eredmény – OTP Bank Liga, 8. forduló

DVSC – Újpest 2-1 (1-0)
Gólszerző: Holman (9.), Dr. Horváth (83.) ill. Sekulic (77. – öngól)

Vasas – Paks 1-0 (1-0)
Gólszerző: Kulcsár (34.)

Gyirmót – Diósgyőr 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sallói (74.)

Videoton – Haladás 3-0 (0-0)
Gólszerző: Stopira (51.), Feczesin (72.), Nego (90.)

Mezőkövesd – Budapest Honvéd 2-1 (1-1)
Gólszerző: Bacelic-Grgic (29.), Strestik (52.), Egerszegi (89.) ill. Hidi (11.)
Kiállítva: Hidi (75.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik