Foci

Bundesliga: győzött a Hertha, Kleinheisler gólpasszt adott

A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) második fordulójának szombat délutáni mérkőzésein három honfitársunkért is szoríthattunk. A Dárdai Pál irányította Hertha BSC az Ingolstadt ellen lépett pályára, méghozzá úgy, hogy a Freiburg elleni győzelemmel indította a bajnokságot.

A berliniek korán megszerezték a vezetést, a nyolcadik percben Vedad Ibisevic kapott kitűnő labdát Haraguchitól, majd értékesítette a ziccert (0-1).

A hajrában aztán végleg eldőlt a mérkőzés, a 86. percben az előző mérkőzés nyerőembere, Julian Schieber volt eredményes (0-2), így a második meccsét is megnyerte a Dárdai-csapat.

A Darmstadt – Eintracht Frankfurt összecsapáson két magyar labdarúgó is pályára lépett. Huszti Szabolcs a frankfurtiak kezdőcsapatában kapott helyet, míg a hazaiaknál Kleinheisler László a 67. percben lépett pályára. A három pontnak végül a korábbi Vidi-játékos örülhetett, ugyanis az ő passza után szerzett gólt Sirigu, így nyertek a vendéglátók.

A további három összecsapáson születtek érdekesebb eredmények. Az nem meglepetés, hogy a Hamburg kikapott a Bayer Leverkusen otthonában, az már annál inkább, hogy a Wolfsburg és a Borussia Mönchengladbach is pontokat veszített. Előbbi hazai környezetben végzett döntetlenre a Kölnnel, míg utóbbi kikapott az újonc Freiburgtól.

Eredmény – Bundesliga, 2. forduló

Ingolstadt – Hertha BSC 0-2 (0-1)
Gólszerző: Ibisevic (8.), Schieber (86.)

Darmstadt – Eintracht Frankfurt 1-0 (0-0)
Gólszerző: Sirigu (90.)

Bayer Leverkusen – Hamburg 3-1 (0-0)
Gólszerző: Pohjanpalo (79., 90+1., 90+4.) ill. Wood (58.)

Wolfsburg – Köln 0-0

Freiburg – Borussia Mönchengladbach 3-1 (1-0)
Gólszerző: Philipp (54., 85.), Petersen (88. – büntetőből) ill. T. Hazard (35.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik