Belföld

Nemsokára az ajtókon kopogtat a Fidesz

A kampányról Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője számolt be csütörtökön Balatonfüreden, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésének helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta, a Fidesz önkéntesei a következő egy hétben több mint 700 helyszínen szerveznek majd közterületi standolást, és csütörtökön elkezdődik a népszavazással kapcsolatos országjárás is, amelynek során több mint 200 fórumot tartanak – 80 előadó részvételével -, az elsőt Veszprémben.

A szóvivő azt is közölte, hogy a korábbi kvótaellenes petíciójuk minden aláíróját megkeresik.

Tudatta továbbá, hogy a Fidesz-KDNP úgy döntött, a kampány idején a kormány által készített reklámokat jeleníti meg – a kabinet hozzájárulásával – televíziókban, rádiókban.

Október 2-án pedig a kormánypártnak minden szavazókörben lesznek delegáltjai

– tette hozzá.

Halász János tájékoztatást adott Orbán Viktor miniszterelnök frakcióülést megnyitó beszédéről is, amelyben – idézte – a kormányfő a családpolitikáról és a migrációs válságról szólt. Előbbivel kapcsolatban Orbán Viktor a népességfogyás megállítását nevezte a legfontosabbnak, aminek érdekében tovább kell erősíteni a családtámogatási rendszert, és tovább kell építeni a munkaalapú társadalmat.

Migrációügyben elhangzott – folytatta -, hogy az októberi népszavazás nem a napi belpolitikai küzdelmekről, hanem Magyarország jövőjéről szól,

az a tét, hogy meg tudjuk-e védeni közösségeinket, kultúránkat, és meg tudjuk-e erősíteni biztonságunkat.

A sajtótájékoztatón Szájer József fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő elmondta, hogy a frakcióülésen részletes tájékoztatást adott a brüsszeli kvótacsomagról, a korábbi európai uniós döntésekről.

Hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP-s EP-képviselők brüsszeli munkáját is nagyban segíti, ha a magyarok kinyilvánítják, nem kérnek a migránsok kötelező elosztásából.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a migrációs helyzetről adott számot. Elmondta, hogy az Európába történő bevándorlásnak két fő iránya van: Líbiából – a tengeren keresztül – Olaszország felé, valamint Törökország felől a Balkánon át. Utóbbival kapcsolatban kiemelte, hogy az EU és Törökország közötti egyezmény jövője bizonytalan.

Új fejleményként szólt arról, hogy Szerbia is “határőrizeti tevékenységbe kezdett” a szerb-bolgár és a szerb-macedón határon, aminek vannak bizonyos eredményei, de a magyar-szerb határon a nyomás állandó.

Ha az EU-török-megállapodás hatályát veszíti, és elindul a menekültek áradata, akkor “komoly mozgás” lehet ősszel

– hívta fel a figyelmet Bakondi György, jelezve, hogy a kormány ezért úgy döntött, háromezerrel emeli a rendőrség létszámát, újabb kerítést húznak fel a magyar-szerb határra, manőverutat építenek, bővítik a technikai felszerelést. A mostani kerítés akkor nyújt megfelelő biztonságot, ha százak, ezrek érkeznek egyszerre, de fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre is, hogy akár tízezrek érkeznek a határhoz – mondta.

A feleségét Németországban megfojtó afgán férfi ügyében – akit Kelebiánál fogták el – a főtanácsadó kérdésre kifejtette: a magyar rendőrség azért szállíttatta le a férfit és gyermekeit a Szerbiába tartó vonatról, mert nem voltak rendben az okmányaik, és miközben az ellenőrzésük megkezdődött, a német rendőrség kibocsátotta az elfogatóparancsot. A férfit kiutasítási őrizetbe helyezték, ki fogják őt adni Németországnak, a gyermekek pedig Fótra kerültek.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik