Az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását annak a szegedi férfinek, aki robbantással fenyegetőzött a városban és kijelentéseihez arab kifejezéseket is fűzött – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Szanka Ferenc közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi kedd délután telefonált be a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-Irányító Központjába, bejelentve, hogy összerakott egy bombát, amit ki is fog próbálni. Tíz perc elteltével újra telefonált, és annyit mondott, hogy “Allah Akbar”.
A csoportvezető ügyész közölte, a férfivel szemben már eljárás folyt kábítószer birtoklása, valamint az édesanyja sérelmére elkövetett zaklatás vétsége miatt. (MTI)