Gazdaság

Csökkennek az árak

bevásárlókosár (vásárló, bevásárlókocsi, )
bevásárlókosár (vásárló, bevásárlókocsi, )

Augusztusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak mint egy évvel korábban, júliushoz képest pedig átlagosan 0,4 százalékkal mérséklődtek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Augusztusban az egy évvel korábbihoz képest az üzemanyagok ára jelentősen csökkent. A legnagyobb mértékben a fogyasztási főcsoportok közül a szeszes italok, a dohányáruk és a szolgáltatások drágultak.

Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor kiemelte: az üzemanyagok árcsökkenése jelentős, az éves mutatót ez húzta lefelé. Az élelmiszerek ára augusztusban havi alapon csökkent az idényáras élelmiszerek árcsökkenésének hatására, a sertéshús árában azonban harmadik hónapja jelentős emelkedést mértek.

A következő hónapokban a fogyasztói árakra hatással lesz a dohányáruk árának szeptembertől várható emelése, ami azonban nem azonnal jelenik meg az árindexben – tette hozzá.

Az NGM szerint az inflációs folyamatok változatlanul visszafogottak, a legtöbb termékcsoportban továbbra is alacsony árdinamikát mértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik