Mobil

Így segít a Samsung a Note 7 tulajdonosoknak

Már tudni lehet, milyen akku-típussal gyűlt meg a Samsung csúcsmobiljának baja, és fontos infónk van arról is, mit tehetnek a magyar vásárlók.

A Samsung Galaxy Note 7 egyes darabjai hajlamosak lehetnek tüzet fogni, netán hangos pukkanással, úgynevezett robbanással távozni az örök vadászmezőkre, ezért a gyártó úgy döntött, nagyszabású visszahívási kampányba kezd, de aki azonnal szeretne meggyőződni arról, hogy veszélyben van-e a készüléke, vagy ő maga is, annak itt egy kis segítség, a tipp után pedig még jobbat mondunk, szóval azért senki se kezdje el szétszedni a telefonját csak ezért.

Úgy néz ki, hogy a probléma a Samsung egyik leányvállalata az SDI által gyártott akkumulátorok esetében áll fent, ami nagyon sok eszközt érint, mert nagyjából 70 százalékukba került ilyen. Ez volt az első alkalom, hogy a koreai cég ilyen nagy darabszámban használta az SDI termékeit, mert korábban, tehát a Galaxy S6 és S7-nél is inkább az LG Chem, vagy a Chinese ATL szalagjairól lekerülő akksikat részesítette előnyben. A jelek szerint most is kár volt váltani, mert az SDI szemmel láthatóan nem volt felkészülve az ilyen mértékű tömeggyártásra.

note 7 akku

A probléma forrása az ITM félvezető lehet, ami gyorstöltés esetén fáklyává, vagy mini C4-gyé varázsolja a Note 7-et. Aki szeretné tudni, hogy a saját készüléke is veszélyben van-e, annak érdemes megnézni, hogy mi van az akkumulátor hátulján: és ha azt látja, hogy “Made in China”, akkor jó eséllyel nem lesz probléma, ezeket ugyanis a China ATL gyártotta, és nem hajlamosak a robbanásra. Ha viszont vietnami, vagy koreai gyártót jelez a felirat, azonnal tessék megkeresni a szolgáltatót, vagy a forgalmazót és cserét kérni biztonságos modellre.

A magyar Samsung mindenkin segít

Időközben hírt kaptunk arról is, hogy a koreai gyártó hazai képviselete is példásan áll a helyzethez. Dedikált weboldalt indítottak a Note 7 vásárlók számára, amelyen részletesen elmagyarázzák a csereprogram lényegét.

Amennyiben valaki már megvette a Galaxy Note 7 készülékét, felveheti a kapcsolatot azzal a viszonteladóval, akinél a telefont vásárolta, vagy akár személyesen is felkeresheti a vásárlás helyét. Amennyiben a Samsung.com weboldalon rendelte a telefont, a Samsung.com-on vagy a Samsung ügyfélszolgálatának ingyenesen hívható 06-80-7267864 (06-80-SAMSUNG) számán léphet kapcsolatba az ügyintézőkkel.

A program kétféle megoldást kínál a Note 7 tulajdonosok számára:

  • Szeptember 19-től bárki új Galaxy Note 7 telefonra cserélheti meglévő Note 7 készülékét. Ez az opció a vásárlás helyén, illetve a Samsung.com weboldalon keresztül egyaránt elérhető lesz.
  • Azonnali megoldásként pedig Galaxy Note7 telefonját bárki Galaxy S7 vagy S7 edge készülékre is cserélheti. A két készüléktípus közti árkülönbséget a Samsung visszatéríti. Ez az ajánlat az eladás helyén és a Samsung márkaboltokban is igénybe vehető.

Aki esetleg már megrendelte a Note 7-et, ám még a kiszállításra vár, attól a cég elnézést kér a késedelemért, szeptember 19-től gyors kiszállítást ígér, és természetesen már a hibamentes modell érkezik.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik