Szórakozás közben megsérült egy fiatal fiú egy miskolctapolcai szabadidő parkban kedd délelőtt – közölte szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség büntetőeljárást indított, hogy tisztázza a körülményeket.
A rendőrséget a kórházból értesítették a történtekről. Elmondták, a fiú bobozás közben sérült meg, méghozzá életveszélyesen.
A megyei főkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt nyomoz.
Az Észak-Magyarország információi szerint a sérült az egyik debreceni középiskola diákja. A fiút a mentők hasi és gerincsérülésekkel vitték kórházba. A lap szerint a diákok már negyedik-ötödik körüket futották, amikor hárman „vonatozni” kezdtek, és a hátsó kocsi az előtte haladónak ütközött, miközben az első fékezett. A sérült diák a középső kocsiban utazott.