Sport

Eb-selejtező: A bravúrgyőzelem után a kötelezőt is hozta a magyar kosárválogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott könnyedén legyőzte a luxemburgi csapatot szombaton a hatmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában, így továbbra is százszázalékos. A magyar nemzeti együttes – amely legutóbb 1999-ben vett részt Európa-bajnokságon – szerdán végig vezetve 96-77-re verte a briteket Kecskeméten, jelentős mértékben Hanga Ádám 32 és Vojvoda Dávid 24 pontjával.

Szombaton a teltházas soproni Novomatic Arénában a hazaiak már a 4. percben tíz ponttal elhúztak, Vojvoda ismét szórta a triplákat, a nyitónegyed derekán 26-8 állt az eredményjelzőn. Az ellenfél büntetőből is alig talált be, a megnyugtató előny a folytatásban 20 pontra nőtt (41-21), ekkor valamelyest visszavett a tempóból Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese.

A nagyszünetben 47-28 volt az állás, Vojvoda 17 pontnál tartott.

Térfélcsere után eleinte maradt a 20 pont körüli különbség, majd Ruják András hármasával sikerült még jobban meglépni (69-43). A 74-45-ről induló zárószakaszra már nem maradtak izgalmak, a kiegészítő emberek is remekül teljesítettek, így a válogatott százszázalékos teljesítménnyel várhatja a folytatást.

A magyarok szerdán Macedóniában lépnek pályára.

Stojan Ivkovic szövetségi kapitány elégedetten beszélt csapata hozzáállásáról:

Ma is kiválóan küzdöttek a fiúk, ilyen szíve senki másnak sincs, igazi hazafiakról van szó. Megyünk tovább előre, igyekszünk a maximumot kihozni magunkból.

A 40. Eb-nek Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-étől szeptember 17-éig. A selejtezőből a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett jut ki a tornára. (Fotó: MTI/Nyikos Péter)

Eredmény – kosárlabda Európa-bajnoki selejtező, G csoport, 2. forduló

Magyarország – Luxemburg 89-64 (32-15, 15-13, 27-17, 15-19)
a legjobb magyar dobók: Vojvoda 17, Keller 15, Hanga 14, Perl 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik