A Facebookon hirdették meg október 23-a 15 órára, a fővárosi Blaha Lujza térre a Mossuk le a gyalázatot! – Tüntetés az európai Magyarországért elnevezésű rendezványt civilek. Az esemény leírásában a rendezvénnyel kapcsolatban arról írnak, hogy a
Magyarországon élő emberek joggal érezhetik úgy, hogy a hatalmon lévők, azok hű szolgái és holdudvaruk kezeiben a közvagyon könnyen veszíti el „közpénz jellegét”, miközben a nyomozóhatóságok sokszor akkor sem veszik észre a korrupciót, ha kiszúrja a szemüket.
Hozzáteszik: az ország milliárdokat költ egy semmit el nem döntő népszavazásra,
milliárdokat költünk egy gyűlölködő, uszító propagandára, miközben Európa számára is valóban súlyos kérdés lényegi tartalmáról itthon nem folyik értelmes párbeszéd. (…) Október 23-án, a forradalom hatvanadik évfordulóján ezért tüntetésre hívunk minden felelősen gondolkodó magyar polgárt! Mutassuk meg magunknak és Európának, hogy még hűek vagyunk 56 örökségéhez, a szabadságvágyhoz és a demokráciához!
Mint írják, az az egyszerű állampolgárok, civilszervezetek, érdekvédelmi szervezetek közös tüntetése, akik készek tenni egy nyitott, demokratikus, szolidáris Magyarország megteremtéséért. A kezdeményezéshez csatlakozott a Szabad oktatást!, a Magyar Szolidaritás Mozgalom és az Új Magyar Köztársaság.