Közélet

Megszüntette a MÁV a békéscsabai Intercityt

A helyi ellenzék szerint ez is a régió leszakadását gyorsítja.

Békéscsaba lett az egyetlen olyan megyeszékhely, ahonnan nem járnak Intercity-vonatok a fővárosba – a MÁV arra hivatkozva törölte el a napi négy belföldi vonatpárt, hogy kevés utas váltotta meg rájuk a jegyet. Pedig a vasúti pálya felújítására nemrég költöttek el 35 millió forintot úgy, hogy a beruházás költségét a pályázati kiírásban még csak 23,5 milliárd forintra becsülték – mutat rá a Népszabadság. A munkát a Simicska Lajos-féle Közgépet is magába foglaló konzorcium végezte, amikor a vállalkozó még nem volt „kegyvesztett”.

A helyi szocialisták „véleménykutatást” végeztek a kérdésben. Miklós Attila, a párt választókerületi elnöke azt mondta: a rendszeresen utazók zsúfoltságra, rossz fűtésre panaszkodnak, nincs légkondicionálás és wifi sem. Sőt, miután a MÁV helyi személyvonatokat szüntetett meg, a gyorsvonatok több faluban állnak meg, ezzel tovább lassul a közlekedés.

A MÁV szerint a nemzetközi járatokon továbbra is igénybe vehető az Intercity-szolgáltatás. Azok viszont nem Magyarországról indulnak, rendszeresek rajtuk a késések, ezért kiszámíthatatlan, mikor érik el úti céljukat. Miklós Attila szerint ez a régió leszakadásának önmagát gyorsító folyamata: a MÁV a kevés utassal indokolja, hogy ront a szolgáltatás minőségén, a rosszabb minőség viszont tovább csökkenti az utasszámot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik