Belföld

Rókák lepték el Budát

Rendszeresen látnak rókákat Budán, az elmúlt hónapokban találkoztak velük a XI. és XII kerületekben is – írja az index.hu. Látták őket kertekben, utcákon, egyszer még az egyik budai gimnázium kerítésén is, általában késő este és kora reggel.

A XI. kerületi önkormányzat tud a rókákról, ugyanis az elmúlt időszakban több bejelentést is kaptak.

A XI. kerületi önkormányzat több bejelentést is kapott az elmúlt időszakban, hetekkel ezelőtt kapták az elsőt, ilyen esetekben első körben vadcsapdákat helyez ki a Közterület Felügyelet megbízásából egy vadkárelhárító. Az elfogott rókákat ezután a Buda környéki erdőkbe szállítják.

A Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője szerint önmagában az, hogy rókát látunk, nem rendkívüli, mert az állat úgynevezett urbanizálódó fajnak számít, vagyis ma már az emberi települések is élőhelyei.

A szakember szerint önmagában a róka jelenléte nem jelent veszélyt, hiszen az állatok 5-6 méternél nem jönnek közelebb, ha igen, akkor az vagy veszett, vagy ember nevelte szelíd állat. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nagyobb az esélye, hogy egy veszett kutya harapjon meg minket, mint egy róka.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik