Szórakozás

Jennifer Lopez exei: kevés pasi, rövid házasságok

Nemrég írtuk meg, hogy Jennifer Lopez szakított a nála közel húsz évvel fiatalabb Casper Smarttal. Ennek apropóján összegyűjtöttük, kikkel járt az énekesnő.

1984-et írunk, amikor Jennifer Lopez – mindössze tizenöt évesen – randizni kezd David Cruzzal. A kapcsolat (1984-1994) annyira jól sikerült, hogy végül tíz évet töltöttek egymás mellett. 2004-ben Lopez úgy nyilatkozott róla, hogy

ő egy igaz barátom, aki valószínűleg jobban ismer, mint bárki más.

Wesley Snipes-hoz egy kicsit furább viszony fűzi: együtt forgatták a Pénzvonat (eredeti címén Money Train) című filmet, és Lopez vele forgatta élete első szexjelenetét. Snipes akkor már bőven hírességnek számított. Első házasságát azonban egy étteremnek köszönheti.

A nyakék nyomában című film forgatása alatt Miamiban vacsorázott, ahol későbbi férje, a kubai Ojani Noa dolgozott. 1997-ben házasodtak össze, majd egy év múlva el is váltak. Lopez ezután megbízta Noát, hogy legyen éttermének menedzsere, de pár hónap után a munkaviszonyát is felbontotta. A férfi utána többször próbálkozott azzal, hogy filmekben és könyvekben meséljen a hírességgel kötött házasságáról.

Kapcsolata Tommy Mottolával mai napig meg nem erősített: annyi tudni, hogy 1998-ban látták őket többször együtt – abban az évben, amikor Mottola Mariah Carey-től, Lopez pedig Noától vált el. Más izgalmat is tartogatott azonban a 90-es évek vége: az énekesnő ugyanis egy párt alkotott Sean Combs-zal, akit ma már inkább P. Diddy-ként ismernek. Egész hosszú időt, két és fél évet töltöttek együtt. Jennifer Lopez 2001-ben másodszor is férjhez ment, ezúttal az egyik háttértáncosához, Cris Juddhoz. Az átok itt is ütött, ugyanis egy év múlva szétmentek (Lopez ekkor kezdett el találkozgatni Ben Affleckkel), de a válást csak 2003-ban mondták ki.

By the pool for my girlie Tera’s Bday!! #familia #lasvegas #AllIHave

Jennifer Lopez (@jlo) által közzétett fénykép, 2016. Jún 2., 23:19 PDT

Abban az évben összejött Ben Affleckkel, ketten együtt konkrétan termékké váltak, és Benniferként emlegették őket.

Mindenki az esküvőt várta, az azonban – bár tervezték – sosem történt meg, ráadásul egy év után fel is bontották az eljegyzést. Lopez valószínűleg nem szeret egyedül lenni: még abban az évben harmadszor is megházasodott: napokkal azután, hogy férje, Marc Anthony elvált Dayanara Torres-től. 2011-ben, hét évvel később jelentették be, hogy szétmennek, gyerekeik is születtek egyébként: az ikerpár (Max és Emme) idén nyolcéves.

Ezzel pedig el is érkeztünk a szintén háttértáncos Casper Smarthoz, akivel még abban az évben kezdett el randizni. Látványosan szerették egymást: Lopez több eseményre elvitte őt és számtalan alkalommal mutatkozott vele a gyerekei társaságában is. Lopez egyébként 47, Smart pedig 29 éves, és korábban már egyszer úgy tettek, mintha szétmentek volna, bár ezt sosem mondták ki. Miután újra gyakran látták őket együtt, a sajtó arról írt, hogy azért játszották el, hogy az énekesnő újra facér, mert az jót tett Lopez karrierének. Szakításuk friss hírét még nem erősítette meg egyikük sem.

Fejlécképek: Instagram

Ajánlott videó

Olvasói sztorik