Foci

Nyerni jönnek a csehek a Puskás Ferenc Stadionba

Michal Bílek (michal bílek, )
Michal Bílek (michal bílek, )

Michal Bilek, a cseh labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a felkészülés szempontjából remek lehetőségnek tartja azt, hogy csapata pályára léphet szerdán a magyar válogatott ellen.

Bilek elmondta, a magyarok ellen is a győzelem lesz a cél
Fotó: AFP

A szakvezető a keddi sajtótájékoztatón elárulta, hogy együttese a Drobny – Gebre Selassie, Sivok, Suchy, Kadlec – Jiracek, Plasil, Darida, Husbauer – Kozak, Vydra tizeneggyel áll fel a Puskás Ferenc Stadionban.

A csehek trénere kiemelte, hogy erős ellenféllel szemben tesztelheti a nyári szünetet követően visszatérő játékosait az örmények ellen három hét múlva esedékes világbajnoki selejtező előtt.

Hozzátette, több fiatal játékosnak is lehetőséget akar adni, akik így bizonyíthatják, hogy a válogatott segítségére tudnak lenni a vb-selejtező során.

“Stílusában jelentősen eltér egymástól a két csapat, ám arra, hogy a játékosaim némi meccsrutint szerezzenek, és megnézzük, mire képesek ebben a felállásban, jó alkalmat kínál az összecsapás” – mondta Bilek.

Hozzátette, a tavaly júniusban elvesztett találkozónak nincs különösebb jelentősége, nem a reváns miatt szeretnének nyerni Budapesten. A magyar válogatott az Európa-bajnokságot megelőzően 2-1-re nyert Prágában.

“Minden mérkőzésen a győzelem a cél. Egy esetleges kudarc után otthon szétszednek minket, ha tétmeccsről, ha barátságos találkozóról van szó” – nyilatkozta a kapitány.

Bilek szerint nem készültek kifejezetten a magyarokból, de ismerik őket már annyira, hogy tudják, jók és masszívak. Ráadásul Dzsudzsák és Szalai révén olyan támadói vannak a magyar válogatottnak, akik nemzetközi szinten is bizonyítottak már.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik