Nagyvilág

A radikalizmus visszaszorításáról tanácskoztak az uniós igazságügyi miniszterek

A cél, hogy elkerüljék a 20. századi jelenségek megismétlődését.

Közös nyilatkozatban kötelezték el magukat az uniós igazságügyi miniszterek amellett, hogy visszaszorítják a növekvő radikalizmust és szélsőségességet. A tárcavezetők Pozsonyban találkoztak egy konferencián, melynek témája az EU-ban növekvő mértékű radikalizmus volt.

Magyarországot Völner Pál, az igazságügyi minisztérium államtitkára képviselte, aki az MTI-nek nyilatkozva azt kifogásolta, hogy kevés szó esett arról, hogyan lehetne megoldani a menekültválságot ott, ahol az keletkezett, noha nem ez volt a találkozó témája.

A szlovák igazságügyi miniszter azt mondta, a tanácskozás fő célja az volt, hogy nyílt vita kezdődjön a radikalizmus erősödéséről, és tapasztalatcserét folytassanak arról, hogyan lehet a leghatékonyabban kezelni ezt a jelenséget. Lucia Zitnanská szerint a mai Európa gondját az is jelenti, hogy a lakosság egy része hajlik a rendszeridegen és szélsőséges megnyilvánulások támogatására.

Zitnanská rámutatott, hogy a radikalizáció elsősorban bizonyos társadalmi csoportok szegénységében gyökerezik. Ezt meg kell akadályozni, nehogy megismétlődhessenek a 20. századi jelenségek, a totalitárius rendszerek hatalomra kerülése – jelentette ki.

A miniszterek nyilatkozata szerint alapvető követelmény, hogy minden területen működjön a jogállam, amely a demokrácia alappillére. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik