Közélet

Jövőre már igazán új kenyeret ünneplünk majd

Szigorítják a minőségi előírásokat, nekimennek az albánoknak.

Most ünnepeltük „az új kenyeret”, de jövő nyártól tényleg újat eszünk majd: akkor lép majd életbe az Élelmiszerkönyv kenyérre vonatkozó szigorítása – számolt be a Világgazdaság.

A Földművelésügyi Minisztérium szerint az új szabályozás fő célja, hogy a kenyerek és pékáruk magas minőségi követelményeknek feleljen meg. Pontosítják a rozskenyér minimális rozstartalmát, rögzítik a Graham-kenyér, a teljes kiőrlésű kenyér, a tönkölybúzakenyér, a kukoricás kenyér, a búzakenyér, a rozsos kenyér és a rozskenyér elkészítési módját.

A rozsos kenyérbe ezentúl 15 helyett legalább 30, a rozskenyérbe az eddigi 40 helyett 60 százaléknyi rozst kell belesütni. Kevesebb sót használhatnak az összes kenyértípus gyártásánál, és a felhasznált liszt minőségét is pontosan leírják. Ami nem felel meg az előírásoknak, azt is lehet árulni, de nem nevezhetik kenyérnek.

Azt ígérik, az új előírások miatt nem fog drágulni a kenyér, az alapanyag ugyanis csak a költségek kisebb részét érinti. A Magyar Pékszövetség elnöke azt mondta: itt volt az ideje, hogy rendet vágjanak, és megnehezítsék azoknak a pékségeknek a munkáját, akik minden terméküket egyféle tésztából gyártják, csak abban változtatnak, hogy mibe mennyi sót tesznek. Az új előírásoknak köszönhetően karakteresebb, ízletesebb kenyerek kerülnek a piacra – jelentette ki Septe József.

A Pékszövetség védjegyet is bevezetett, amit azok a pékségek használhatnak, amelyek magyar tulajdonban vannak és hazai anyagból dolgoznak. Ezzel nem titkoltan az albán pékségek versenyelőnyét szeretnék letörni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik