Személyi változásokat jelentett be a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), illetve annak ügyvezető (ideiglenes) elnöke, Tóth Károly, aki néhány nappal ezelőtt, egy jogerős bírósági ítélet nyomán visszavehette a szervezet irányítását attól a Komlósi Gábortól, aki tavaly jókora fölénnyel (a szavazatok 70,7 százalékát bekebelezve) nyert a szavazásban részt vevők 23,2 százaléknyi voksát megszerző Tóthtal és a szavazatok 6,1 százalékát bezsebelő Kékesi Zsolttal szemben. A bíróság ítélete szerint ugyanis a tisztújító küldöttgyűlés összehívása nem volt szabályos, ezért az ott hozott határozatok semmisnek tekinthetők.
Tóth azt mondja, nem ő perelt
Tóth Károly a Fővárosi Törvényszék idén július 13-án hozott jogerős ítélete kapcsán egyébként levelében leszögezte, hogy nem ő indított pert a szövetség ellen, hanem egy küldött, méghozzá Tóth állítása szerint tőle teljesen függetlenül, „szilárd alapokon nyugvó jogi és erkölcsi meggyőződése alapján”.
Az ügyvezető elnök azzal kapcsolatban is közzétette véleményét, hogy Komlósi Gábor korábban szóvá tette, a szabálytalan küldöttgyűlésre éppen Tóth Károly elnöksége idején került sor.
Tóth hozzátette:
Sem lehetőségem, sem motivációm nem volt a küldöttgyűlés összehívására. Megjegyzem, hogy azt mindannyian tudjuk, hogy a 2015. június 20-i esemény nem küldöttgyűlés, hanem rendkívüli küldöttgyűlés volt, hiszen az – egyébként idő előtti – tisztújításon kívül más napirendi pontja nem volt. A rendkívüli küldöttgyűlés összehívásának pedig megvannak az alapszabályi előírásai.
Tóth levele folytatásában azt írta, hogy
ami volt, az elmúlt, én magam nem kívánom tovább firtatni azt, hogy kinek, vagy kiknek állt érdekében a rendkívüli küldöttgyűlés összehívása, és azt sem, hogy a kapkodó sietségben ki vagy kik voltak azok, akik az alapszabályt és a jogszabályokat lábbal tiporva próbálták meg etikailag és jogilag is megkérdőjelezhető módon szerzett befolyásukat a küldöttgyűlésre erőltetni.
A levélből kiderül az is, hogy idén augusztus 10-én a jogerős bírósági ítélet birtokában megtörtént az átadás-átvétel Komlósitól. Ezt jegyzőkönyvben is rögzítették. Megvizsgálják a MÚOSZ pénzügyi helyzetét (erről korábban Komlósi Gábor, miután tavaly átvette az elnöki tisztséget az akkor éppen leváltott Tóth Károlytól, azt mondta, hogy meglehetősen rossz). Tóth bejelentette, hogy a MÚOSZ új ügyvédje, dr. Hrabéczy Miklós és Juhász István ingatlankezelési tanácsadó, a MÚOSZ Ingatlanpiaci Szakosztályának titkára közreműködésével hozzákezdtek valamennyi szerződés, kötelezettségvállalás, és a 2015. június 20. óta keletkezett iratok felülvizsgálatához, miközben biztosítják a MÚOSZ-székház zavartalan, folyamatos működését. Az elnök át kívánja tekinteni továbbá a szervezet nemzetközi kapcsolatainak helyzetét is. Ezeknek a feladatoknak várhatóan szeptemberre érhetnek a végére.
Augusztus 10-én egyébként benyújtották az Országos Bírósági Hivatalhoz a MÚOSZ tavalyi évre vonatkozó egyszerűsített beszámolóját, közhasznúsági mellékletét.
Az iratok átvizsgálásával egyidejűleg a MÚOSZ ügyvédje megkezdte az elmúlt időszakban megtartott küldöttgyűlések, testületi ülések jegyzőkönyveinek, a hozott határozataiknak, állásfoglalásaiknak a tanulmányozását is.
Még nem tudni, mikor lehet a szabályszerű tisztújítás
Az új tisztújító küldöttgyűlés előkészítését a fenti munkák után kezdik majd el. Az ügyvezető elnök azonban hangsúlyozta, hogy az ügyvezető elnök jogosultság hiányában azt nem hívhatja össze, bár az előkészítés feladata ráhárul. Tóth ezzel kapcsolatban most úgy látja, hogy szeptember közepére lehet meg a tisztújítás menetrendje.
Őszig biztosan, de esélyesebb, hogy inkább a tél kezdetéig maradnak tehát az ideiglenes állapotok az elvben az újságírók érdekképviseletének ellátására hivatott szervezetnél.
Tóth Károly egyébként most békét, nyugalmat, higgadtságot, felelősséget kért a MÚOSZ tagjaitól.
(Kiemelt kép: Tóth Károly, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke beszél a filmkritikusok díjának ünnepélyes átadásán a MÚOSZ székházában 2015. január 30-án. MTI Fotó: Kallos Bea)