Gazdaság

Energiaügynökség: lassan egyensúlyba kerülhet az olajpiac

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) az olajpiaci kereslet és kínálat lassú egyensúlyba kerülésével számol és úgy véli, nem lesz túlkínálat a következő hónapokban annak ellenére, hogy rekordszinten állnak a készletek.

A párizsi székhelyű IEA szerdán közzétett szokásos havi jelentésében hozzátette, a fejlett országokban még mindig rekordszinten vannak az olajkészletek, júniusban több mint hárommilliárd hordót tettek ki. Az ügynökség egyúttal 100 ezer hordóval, napi 1,2 millió hordóra csökkentette a kereslet jövő évi növekedésére vonatkozó előrejelzését, amit egyebek mellett a Brexit gazdaságot lassító hatásával magyarázott.

Lassú egyensúlyjavulásban bíznak

Az IEA szerint ennek ellenére lassú egyensúlyjavulás várható a piacon, mert hónapokig tartó növekedés után a harmadik negyedévben valószínűleg csökkenek a készletek olajipari termékekből, és így egyre inkább nő a finomítók nyersolaj iránti kereslete.

Az ügynökség becslése szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezeté (OPEC) kívüli országok termelése napi 0,3 millió hordóval nő a korábban prognosztizált 0,2 millió hordóval szemben.

Az OPEC-államok termelése rekordot döntött júliusban, Szaúd-Arábia és Irak vezetésével napi 46 ezer hordóval, 33,11 millió hordóra nőtt a kitermelés a júniusihoz képest.

Közép-európai idő szerint délután két óra előtt az észak-tengeri Brent minőség októberi szállításra hordónként (159 liter) 43,99 dollárba került, 6 centtel, 0,14 százalékkal volt olcsóbb a keddi záróáránál. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára szeptemberi szállításra hordónként 17 centtel 41,54 dollárra csökkent.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik