Média

Nem bír leállni a terjeszkedéssel a világ egyik legnagyobb médiaügynöksége

A Dentsu Aegis Network budapesti irodája
A Dentsu Aegis Network budapesti irodája

Folytatódnak a világ legnagyobb médiaügynökségei közé tartozó, Magyarországon is jelenlévő Dentsu-Aegis Network felvásárlásai: a cég alig pár napja vette meg a Gyro céget, most pedig 1,5 milliárdért éppen többségi tulajdonossá válik az amerikai Merkle CRM- és adatelemző, illetve performancia marketinggel foglalkozó cégben – derül ki a campaignlive.co.uk oldalról.

A mostani bejelentés szerint az adatelemző cég egyébként változatlanul Merkle néven működik majd tovább, és David Williams vezérigazgató változatlanul tulajdonos marad a cégben, igaz, kisebbségben lesz.

Az értékes fogyasztói adatokkal rendelkező, marylandi központtal rendelkező Merkle egyébként szépen növekedik: tavaly 436 millió amerikai dollár árbevételt értek el, ami 14 százalékkal haladta meg a 2014-es árbevételt. A vállalat több mint 650 ügyféllel, 3400 dolgozóval és 21 irodával rendelkezik, amelyek közül a legtöbb az Amerikai Egyesült Államokban működik, de 2 irodával jelen vannak Londonban, és egy-egy képviseletük van Sanghajban, Barcelonában és Nankingban is.

A felvásárlás lezárultát egyébként idén szeptemberre várják.

A felvásárlás nagyságát jól mutatja, hogy a japán Dentsu, noha folyamatosan hajtott végre különböző akvizíciókat az elmúlt években, mégis ez a legnagyobb ügylete azóta, hogy közel 5 milliárd dollárért felvásárolta a brit Aegist egy 2012-ben elindult és 2013-ban lezárult tranzakció során.

Erőteljesen terjeszkednek

A Magyarországon az Isobar Budapest (a valamikori Kirowski ügynökség) és a Carat ügynökségek tulajdonosaként is ismert Dentsu Aegis Network Hungary anyavállalata, az eredetileg Japánban létrehozott Dentsu hosszabb ideje rendkívül erőteljes terjeszkedésben van a nemzetközi hálózatának bővítése érdekében. Csak 2015-ben 36 felvásárlást hajtottak végre, ami rekordnak számít.

A dinamikus terjeszkedésnek köszönhetően a Dentsu 2015-ben már a bevételei 54,3 százalékát Japánon kívüli piacokról szerezte, pedig a 2012-es pénzügyi évben ez a mutató még csak 15 százalék volt.  A reklámügynökségi hálózat idén egyébként már olyan cégeket is felvásárolt mint a digitális analitikai megoldásokkal foglalkozó Cardinal Path, a Flock digitális ügynökség és az Alesport Group sportmarketinggel foglalkozó vállalat, illetve a már említett Gyro.

Kiemelt kép: a Dentsu Aegis Network budapesti irodája

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik