Közélet

Embertelen körülmények között dolgoztatták a magyar prostituáltakat

Több tucat nőről van szó, akik jellemzően aluliskolázott fiatal felnőttek voltak, de akadt köztük egy 17 éves kamasz is.

 Svájcba, Németországba, Hollandiába és Belgiumba vittek magyar nőket prostitúció céljából egy bűnszervezet tagjai. A férfiakat október 21-én fogta el a rendőrség – közölte Szabó Csaba ezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Elmondta, Miskolcon 2012-ben indult nyomozás az ügyben, miután felmerült, hogy bűnözők Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nőket vesznek rá a fent említett munkára.

A rendőrség a svájci hatóságokkal együttműködésben dolgozott a bűnszervezet felderítésén, így fogták el másfél év nyomozás után október 21-én a hat férfit Miskolcon, őket előzetes letartóztatásba is helyezte a bíróság. A hatból négy férfival szemben már folyt eljárás személy elleni erőszak miatt.

A nyomozás adatai szerint a férfiak 2012 júliusától szervezték a nők nyugat-európai országokba szállítását, a nők a bűnszervezet tagjainak ellenőrzése alatt bordélynegyedekben prostitúciós tevékenységet végeztek, embertelen körülmények között, akár napi 20 órát is dolgoztak. A bűnszervezet 2014 januárjában kiterjesztette tevékenységét Dubajba is, ahová három lány utazott.

A lányokat futtató férfiak egy nőn havonta 6-7 ezer svájci frankot kerestek, volt olyan nő, aki egyetlen nap alatt 1200 svájci frankot keresett, de a pénz jelentős részét le kellett adnia a kitartóknak. Azt, hogy összesen hány nőt vittek külföldre, a rendőrség nem árulta el a nyomozás érdekeire hivatkozva. Mindössze annyit közöltek, több tíz nőről van szó, akik jellemzően aluliskolázott fiatal felnőttek voltak, de akadt köztük egy 17 éves kamasz is. A nyomozás adatai szerint a nők többsége tudta, milyen munkát vállalt el.

A rendőrség több nagy értékű kocsit, műszaki cikkeket, arany ékszereket és készpénzt foglalt le, és több ingatlant is zár alá vett, összesen 70 millió forint értékben – írja az MTI.

Olvasói sztorik