Belföld

A héten még hideget esznek az esztergomi kórházban

Az eddigi üzemeltető leszerelte a konyhát is, várhatóan két hónapig Tatabányáról hozzák majd az ételt.

Várhatóan egy hétig lesznek kénytelenek hideg ételt enni az esztergomi Vaszary Kolos Kórház betegei, mert az intézmény szerződést bontott az élelmezést eddig biztosító Hungast Zrt.-vel – ezt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közölte az MTI-vel.

Korábban megírtuk: a Hír TV-nek egy beteg hozzátartozója azt mondta, a napi háromszori étkezés most három szendvicset jelent a kórházban, a speciális étrendet igénylők pedig csak rokonaikra számíthatnak.

Az ÁEEK szerint a szerződésbontást a Hungast Zrt. kezdeményezte, majd közös megegyezéssel bontották fel a szerződést. A cég rendkívül rövid határidővel vonul le a kórházból, és a konyhát is teljes egészében leszerelik.

Várhatóan a jövő héttől egy tatabányai cég főz majd meleg élelmet a betegeknek, így várhatóan két hónapon keresztül mikrózható, egyszer használatos műanyag edényekben oldják majd meg a betegélelmezést, ezután lesz lehetőség az eddig megszokott tálcás rendszer visszaállítására.

Közölték azt is, hogy amíg a hideg élelmezés marad, addig a pépes étrendet igénylő betegeknek speciális tápszert, joghurtot, valamint magas kalóriatartalmú, kenyérre kenhető táplálékot biztosítanak, amelyet dietetikus állít össze. A többi beteg sem egyszerű szendvicset kap, hanem dietetikus által összeállított, speciális szendvicseket, gyümölcsöt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik