Nagyvilág

Közel száz halálos áldozata van az indiai áradásoknak

Csaknem száz halálos áldozata van Indiában a monszunesőzések okozta áradásoknak, amik miatt körülbelül egymillió ember kényszerült a kormány által üzemeltetett táborokba költözni.

A sok csapadék miatt több folyó, köztük a Brahmaputra vízszintje vészesen megemelkedett, illetve számos folyó kilépett medréből. A szűnni nem akaró ítéletidő kárt okozott a termőföldekben, fákat csavart ki tövestől, és elszakadtak a telefonvezetékek három szövetségi állam, a keleten lévő Bihár, az északkeleti Asszám és az északi Himácsal Prades több körzetében. A hatóságok szerint az áradások 96 halálos áldozata is ezen államokból származik.

india2

A hétfői heves esőzések és földcsuszamlások hosszú órákra eltorlaszolták a Tibet felé, illetve Manali – egy Himácsal Prades-beli turistaparadicsom – felé vezető utakat. Több száz ember várakozott itt a mentőcsapatokra.

Bihár államban az áradásoknak több mint 260 ezer érintettje van, akik a kormány által fenntartott mintegy 400 segélytáborban találtak menedékre. Felállítottak 400 egészségügyi tábort is, hogy segítsenek azoknak az embereknek, akik több éjszakát töltöttek a szabadban, miután házukat elöntötte a víz.

Asszám államban kedden kezdett visszavonulni az ár, amely a hatóságok szerint több mint 3,8 millió embert érintett, mintegy 700 000 ember pedig az itt található 770 segélytáborba kényszerült.

india3

A természeti katasztrófának legalább 17 – mára ritkaságszámba menő – indiai orrszarvú is áldozatul esett: az Asszám szövetségi államban található Kaziranga Nemzeti Parkot mintegy másfél méter magasságban öntötte el a víz. Az itt élő állatok – köztük elefántok, bölények és vaddisznók – az országúton keltek át, hogy magasabban fekvő területre érjenek.

(mti, kiemelt képek: mti)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik