Belföld

Magyar Triatlon Szövetség: fertőző vízben úsztak az Ironman Budapest résztvevői

Triatlon (triatlon, ironman budapest 70.3, )
Triatlon (triatlon, ironman budapest 70.3, )

A Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) figyelmeztetése ellenére a szervezők a Lágymányosi öböl potenciálisan fertőző vizében tartották meg a július 28. és 31. között rendezett Ironman Budapest 70.3 úszóversenyét, derül ki abból a közleményből, amit az MTSZ juttatott el a Népszabadságnak.

A megyei és fővárosi tisztifőorvos hivatala tájékoztatta az MTSZ-t, hogy a Lágymányosi öböl vize fürdésre és sportolásra is alkalmatlan. Ezek után az MTSZ még szombaton arra kérte a szervezőket, ne indítsák el az úszó versenyszámot.

Ez viszont megtörtént, a szervezők jogi képviselője pedig válaszolt az MTSZ-nek. Ebből az derült ki, hogy a szervezők nem szóltak a versenyzőknek a fertőzésveszélyről.

Mivel a törvény szerint az ötezer főnél nagyobb rendezvényen a katasztrófavédelem munkatársai is jelen vannak, így a tájékozódás a hatóság bevonásával, ahogy az indulók tájékoztatása is, a szervezőnek rutinfeladat lett volna”

– írja a Magyar Triatlon Szövetség közleménye.

Az MTSZ most arra kéri a résztvevőket, hogy aki bakteriális fertőzés tüneteit tapasztalja, szédülés vagy hányáinger, az forduljon orvoshoz.

Csomor Tamás, a versenyt szervező cég ügyvezetője az MTI-nek azt írta,

a viadal előtt – figyelembe véve a bakteriológiai vizsgálatok több napos időigényét – az előírásoknak megfelelően kikérték az eredményeket, és ez alapján kiváló minősítést kaptak.

Hozzátette,

a mintavételek és mérések akkreditált módon történtek a Fővárosi ÁNTSZ szakembereinek részvételével, a szabályzatnak megfelelően az úszásra kijelölt öböl 3 különböző, belső részén, illetve az öblön kívül, ahhoz közeli részen a folyóból. A mérést követően a teljes partot a verseny előtt lezártuk, tehát az MTSZ-től érkezett vizsgálat a Duna egy számunkra ismeretlen szakaszán vett mintavételről szól, mely nem érintette a verseny úszásra kijelölt helyszínét. Mivel, mint szervezők megtettünk mindent a vízminőség ellenőrzése és biztosítása kapcsán, minden más információ terjesztése kimeríti a szándékos veszélykeltés fogalmát, mellyel szemben jogi úton is fel fogunk lépni.”

Az Ironman Budapest 70.3-on 1,9 kilométer úszás, 90 kilométer biciklizés és 21,1 kilométer futás volt a program. Egy szlovák triatlonista, Radoslav Okrucký 200 méterrel a cél előtt összeesett, az orvosok már nem tudták megmenteni az életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik