Nagyvilág

Egyre közelebb a diktátorellenes népszavazáshoz a venezuelai ellenzék

Megnőtt az esélye a venezuelai választási bizottság hétfői döntése után az ellenzéknek arra, hogy megtartsák az általa kezdeményezett szavazást az elnök menesztéséről.

A bizottság ugyanis hitelesnek ismerte el a referendum megtartásához szükséges és benyújtott aláírások több mint egy százalékát, 329 ezer aláírást, jelentette be Tibisay Lucena, a választási bizottság elnöke.

Elmondta, az összegyűjtött több mint 407 ezer aláírás többsége megegyezik a választási bizottság adatbázisában szereplő adatokkal. Hozzátette, a “gyanúsnak ítélt” mintegy 133 ezer aláírást az ügyészség vizsgálja.

A referendum megtartásához szükséges folyamat második szakaszában már a választópolgárok 20 százalékának, mintegy 3,9 millió embernek a támogató aláírására lesz szükség. Ezt három nap alatt kell az ellenzéknek összegyűjtenie. A hatóságok várhatóan hamarosan megnevezik azt az időpontot is, hogy ezt mikor kell teljesíteni.

Amennyiben a 3,9 millió aláírást is hitelesnek találja a választási hatóság, 90 napon belül referendumot kell kiírnia. A népszavazáson 7,5 millió választópolgárnak – ugyanannyinak, mint amennyi 2013-ban elnökké választotta – kell Nicolás Maduro távozására voksolnia ahhoz, hogy menesszék.

Henrique Capriles ellenzéki vezető Twitter-üzenetében hétfőn azt írta: “Leküzdöttük az egy százalék jelentette akadályt. Indulunk a húsz százalék megszerzéséért, erre a célra mobilizálódjon az ország”.

Az ellenzék számára fontos, hogy még idén megtartsák a népszavazást, mert ha a referendumot 2017. január 10. után rendeznék meg, akkor még ha elérnék is Maduro távozását a hatalomból, a hátralevő két évre az általa kinevezett alelnök venné át a tisztségét.

Venezuela súlyos recesszióval, a világon a legmagasabb, három számjegyű inflációval és kiterjedt áruhiánnyal küzd. A boltokból hiányzik például az étolaj és a vécépapír is, miközben a világ legnagyobb ismert kőolajkészletével rendelkezik az ország.

(El Nacional, MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik