Nehéz dolog a politikai irányvonal átszabása, a közvélemény-kutatási adatok szerint hónapok óta stagnál a Jobbik, rosszabb esetben csökken a népszerűség, azonban legutóbb a Tárki már erősödést mért, írja a hétfői Népszabadság.
„Pánikra semmi ok, ősztől belehúzunk”, mondta a lapnak Volner János alelnök, leendő frakcióvezető. A megtorpanás szerinte nem a belső ellentétekkel vagy a néppártosodással függ össze, hanem azzal, hogy a párt túl sok dologgal foglalkozik egyszerre.
Úgy véli, ezzel azt a látszatot keltik, hogy fontos kérdésekben nincs érdemi mondanivalójuk.
A médiafelület is kevés a pártnál, a Fidesz ráadásul sokkal sikeresebb abban, hogy egy-egy ügyre fókuszálva kommunikálnak:
Ha mást nem is, ezt a technikát érdemes eltanulnunk Orbán Viktortól, mondta Volner.
A jövőben a párt az egészségügyre, az oktatásra és a korrupció elleni küzdelemre fog koncentrálni, az általuk meghirdetett „valódi nemzeti konzultáció” keretein belül pedig kérdőíveket küldenek ki minden háztartásba.
Az ívek már a nyomdában vannak, ősz elején pedig a postaládákban lesznek.
Továbbá:
- migránsügyről direkt nem kérdeznek,
- a Magyar Posta postáz majd,
- költségekről nem nyilatkoznak.
Kiemelt kép: a Jobbik idei március 15-i rendezvénye, 24.hu / Berecz Valter