Szórakozás

Legnagyobb félelmével nézett szembe Farm Sanya

A Farm egyik legidősebb izompacsirtája, Farm Sanya a nomád valóságshow után vallotta be legnagyobb gyengeségét, a tériszonyát, melyet egy világbajnok műrepülő pilótával igyekezett leküzdeni. Tóth Ferenc háromy tengely körül mozgatta a repülőgépet, a hirtelen emelkedések és süllyedések, látványos mutatványok meg is tették a hatásukat.

“Felnőtt koromra lettem tériszonyos. Gyerekkoromban mindenre felmásztam amire lehetett, viszont most már egy bérház belső udvarából lenézek a korlátról és már megremeg a kezem. Volt bennem egy nagyon félelmetes, egy nagyon újszerű érzés, amit még életemben nem éreztem, a hullámvasút ehhez képest egy játékszer. Úgy gondolom, hogy sikerült ezzel leküzdenem a tériszonyt. Idáig azt mondtam, hogy ha a Farmot kibírtam, akkor utána már bármit ki fogok. Ez egy olyan új kaland, ami után azt mondom, hogy bármit kibír az ember”

– mondta a Story Extrának Sanya, aki korábban Mr. Budapest is volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik