Sport

Visszavonul Kovács Katalin

Bejelentette visszavonulását a háromszoros olimpiai és 31-szeres világbajnok Kovács Katalin, minden idők egyik legeredményesebb kajakosa. A 40 éves sportoló pénteki sajtótájékoztatóján közölte döntését.

“Két éve, kislányom, Luca születése után feltöltődve, rengeteg energiával vágtam neki a felkészülésnek, hogy ott lehessek ötödik olimpiámon” – kezdte mondandóját a világklasszis versenyző, akinek többször is elcsuklott a hangja.

Sajnos nem sikerült kijutnom Rióba, és az utóbbi időben már egyre többször megfogalmaztam magamnak és a kislányomnak azt, hogy a szívemben már nem a kajakozás az első, hanem a családom. Velük szeretnék sok-sok időt eltölteni és az álmainkat megvalósítani. Azt hiszem, nem titok, hogy miért vagyunk ma itt: a sportolói pályafutásomnak itt a vége, fuss el véle.

A kajakos köszönetet mondott mindenkinek – edzőknek, sportolótársaknak, egyesületeknek, szövetségnek, orvosoknak -, hogy több mint húszéves pályafutása során segítették. Hozzátette, hálás a családjának, a szponzorainak, a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak is azért, mert követték és támogatták.

“Várom már nagyon, hogy kezdődjön az olimpia, sok sikert kívánok a magyar csapatnak, nagyon drukkolok nekik!” – mondta Kovács.

Storcz Botond, a válogatott vezetőedzője azt mondta: kivételes, emlékezetes pillanat a mostani.

“Katalin sokaknak megköszönte a támogatást, de igazán mi tartozunk köszönettel neki, a sok szép eredményért” – mondta a szakvezető, aki maga is háromszoros olimpiai bajnok és sokáig párhuzamosan futott a pályafutása Kovács Katalinnal.

“Ahhoz, hogy egy sportoló ilyen magasságokba eljusson, nem elég a sok edzés, emberi tartás, alázat is kell. Mi, akik közelről kísértük a karrieredet, láttuk, hogy nemcsak az eredményeiddel tűntél ki, hanem a hozzáállásoddal is.

Még idén, a sevillai edzőtáborozás során is te voltál az első a vízen és Te voltál az utolsó, aki befejezte az edzést. Pályafutásod utolsó évében is úgy készültél, mintha még nem nyertél volna semmit, azt hiszem, ez mindent elmond.

Molnár Imre, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető igazgatója azt mondta, Kovács Katalintól nem szeretnének elválni, “céljaink vannak vele”, s biztos abban, hogy megtalálják majd neki a testhezálló feladatot.

Az egyesületen kívül virágcsokorral köszöntötte a kajakost a főtámogató MOL képviselője, valamint Baráth Etele és Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és főtitkára.

A világklasszis versenyző 1987-ben, a Bp. Spartacusban kezdte pályafutását, később a BSE, a BKV Előre SC, az Újpesti TE, az MTK és végül a Budapesti Honvéd versenyzője volt. Négy olimpián vett részt, 2004-ben és 2008-ban K-2 500 méteren, 2012-ben pedig K-4 500 méteren szerzett aranyérmet és öt ezüstöt is gyűjtött.

Az utolsó világversenye a 2013-as duisburgi vb volt, majd 2014-ben gyermeke született. Ezután még visszatért, de idén nem tudta kiharcolni az ötkarikás szereplés jogát.

Kovács Katalin 31 világbajnoki címe abszolút rekord a sportágban.

Kovács Katalin – portré

Születési idő és hely: 1976.02.29., Budapest

Klubja: Budapesti Honvéd

Szakág: kajak

Olimpiai eredményei: 3X OLIMPIAI BAJNOK – K-2 500 m (2004, 2008), K-4 500 m (2012); 5x olimpiai 2. – K-4 500 m (2000, 2004, 2008), K-2 500 m (2000, 2012)

További legjobb eredményei: 31X VILÁGBAJNOK – K-2 200 m (2005, 2006, 2010, 2011), K-4 200 m (1998, 1999, 2001, 2003, 2006), K-1 500 m (2002, 2003, 2007, 2009), K-2 500 m (2005, 2006, 2009), K-4 500 m (1999, 2001, 2002, 2003, 2006, 2009, 2010, 2011), K-1 1000 m (2002, 2003, 2007, 2009), K-2 1000 m (2005, 2006), K-4 1000 m (2006); 7x vb-2. – K-1 1000 m (2010), K-4 200 m (2007, 2009), K-4 500 m (1997, 1998, 2007), K-2 500 m (2013); 3x vb-3. – K-1 1000 m (1999), K-1 500 m (2001), K-2 500 m (1999); 29X EURÓPA-BAJNOK – K-2 200 m (2005, 2006, 2010, 2011, 2013), K-4 200 m (2000, 2006, 2009), K-1 500 m (2001, 2002, 2008, 2009), K-2 500 m (2005, 2006, 2010, 2011, 2012), K-4 500 m (1999, 2001, 2002, 2006, 2013), K-1 1000 m (2002, 2009, 2011), K-2 1000 m (2005, 2006), K-4 1000 m (2006, 2007)

Az év női kajakosa: 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009

Az év legjobb női sportolója (a sportújságírók szavazatai alapján): 2002, 2003

Az év legjobb csapatának tagja (a sportújságírók szavazatai alapján, Janics Natasával): 2005, 2006, 2010

Kitüntetései:
– A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2000)
– A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004)
– Budapestért díj (2004)
– A Magyar Kajak-kenu Szövetség örökös bajnoka (2005)
– Prima díj (2006)
– A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008)
– A Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2012)
– Papp László Budapest Sportdíj (2012)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik