Közélet

Elkapták a budapesti anyukákra lövöldöző férfit

A gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését. A továbbiakan szabadlábon védekezhet.

Elkapták a rendőrök azt a férfit, aki októberben, a IX. kerületi Ferenc téri parkban, vélhetően airsoft fegyverrel kisgyermekes anyukákra lőtt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden közölte, összesen 30 lakásban tartottak házkutatást, meghatározták a lehetséges lőirányokat, végül kedd este sikerült elkapniuk a tettest, aki a gyanú szerint saját lakásából adta le a lövéseket. A nyomozók házkutatást tartottak nála, otthonában egy airsoft fegyvert és két – már megkezdett – doboz lőszerit találtak.

A 30 éves fiatalember tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt állította, az airsoft fegyvert csak szervezett játékokra hasznlálta. A férfi ellen garázdaság vétsége miatt indult eljárás. Kihallgatása után azonban elengedték, a továbbiakban szabadlábon védekezhet.

Fotó: police.hu

Az esetről az index.hu számolt be a napokban. Azt írták, valaki fehér golyókkal lövöldözik az említett parkban ülőkre. Az érintett nők azt mondták, a lövedékek fájdalmas, bepirosodó nyomot hagynak, de leginkább a gyerekek miatt aggódtak, úgy vélték ugyanis, az ismeretlen babakocsikra is céloz.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik