Pénzügy

1,8 milliárd dollárért vesz céget a magyar alapítású LogMeIn

logmein01b (technet, logmein, magyar, startup, cég, vállalat, fejlesztő, bemutató, videó, munkahely, )
logmein01b (technet, logmein, magyar, startup, cég, vállalat, fejlesztő, bemutató, videó, munkahely, )

A magyar alapítású, amerikai székhelyű LogMeIn a Citrix-ről leváló GoTo üzletággal áll össze, egymilliárd dolláros éves bevételű vállalatot létrehozva így.

A LogMeIn 1,8 milliárd dollárnyi saját részvénnyel vásárolja meg a szoftverszolgáltatásokban erős vállalatot, és így az összevont konstrukció bekerül a világ tíz legnagyobb SaaS, azaz szolgáltatószoftverekkel foglalkozó vállalata közé.

A LogMeIn rövid idő alatt több millió felhasználót és több ezer vezető vállalatot vonzott népszerű termékeivel, melyek többek között a join.me, LastPass, LogMeIn Rescue és a BoldChat néven ismert.

A Citirixet tavaly óta darabolják fel, a GoTO ágat most egy gyakorlatilag kisebb szereplő kebelezte be. Eddig a két cég komoly vetélytársa volt egymásnak, most viszont komoly költségmegtakarítást remélnek az egyesüléstől. Ráadásul a tranzakciót sikerült megoldani adómentesen. A bejelentést jól fogadta a tőzsde, a LogMeIn részvényei 18 százalékkal ugrottak meg, a cég tőzsdei értéke most 1,77 milliárd dollár.

A vállalatnak jelenleg Budapesten van a fejlesztési központja, a HWSW kérdezte is a céget, hogy ezt érinti-e bárhogy az összevonás, de azt a választ kapták, hogy ezzel kapcsolatban most nincs bejelenteni valója a cégnek.

(444.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik