Áremelést fontolgatnak a kiskereskedelmi vállalkozások, akkora a szektorban a munkaerőhiány – állítja szerdai számában a Magyar idők. A kormánypárti lap szerint „a láncok nem hajlandók nyereségük terhére emelni a béreket, (…) ehelyett a dübörgő lakossági fogyasztásban a vásárlókra terhelnék a többletköltségeket”.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta: „kényszerhelyzetben vannak a cégek”, a forgalomnövekedés és a piaci verseny arra sarkallja őket, hogy vasárnaponként is kinyissanak, noha az ehhez kapcsolódó kiadások jelentősek. A szervezet szerint az áremelés akkor kerülhető el, ha csökkennek a bérterhek, vagy a munkaerő megtartását segítő kormányzati intézkedésekre kerül sor.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke „szocialista hecckampány során kierőszakolt vasárnapi újranyitásról” beszélt, noha a kormány magától, és meglehetősen váratlanul döntött a korlátozás eltörlése mellett. Bubenkó Csaba szerint ez „még nehezebb helyzetbe hozta a multikat és a dolgozókat, illetve most már a vásárlókat is”. Azoknál a láncoknál, ahol vasárnap is nyitva tartanak, súlyos gondok vannak a munkaszervezés, a szabadságok kiadása, a mindennapi kiszolgálás és már az áruházi szolgáltatások színvonalának szempontjából is – állítja a Magyar Idők.