Gazdaság

Koszos és rendetlen volt az ázsiai gyorsétterem, bezárták

Egy budapesti bevásárlóközpont egyik távol-keleti gyorséttermében tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai, a feltárt élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt az étterem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek – közölte a hatóság az MTI-vel kedden.

Az eljárás még folyamatban van, a C.Y. Shun Fa Kereskedelmi Kft. több százezer forintos bírságra számíthat, tevékenységet pedig csak a megismételt hatósági szemlét követően folytathatja.

A közlemény szerint a konyha teljes területén rendetlenség uralkodott, a vendéglátó termék forgalmazásához szükséges külön engedélyt nem tudták bemutatni. A konyhában piszkos zacskóban szárított pirospaprikát, az egyik hűtőszekrény zöldséges dobozában csomagolatlanul káposztasalátát tároltak.

A kézmosók mocskosak voltak és hiányoztak a higiénikus kézmosáshoz szükséges eszközök – írták.

Az ellenőrzés másnapján az üzemeltető bejelentette ugyan a hivatalnak, hogy a hibákat felszámolta, a megismételt szemlén talált hiányosságok miatt a gyorsétterem továbbra sem üzemeltethető.

Az ellenőrzés során készült fényképek a Nébih honlapján megtekinthetőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik