Közélet

Megerőszakolta a haldokló asszonyt a borsodi gyilkos

A gyilkos éppen egy kihallgatásról tartott hazafelé, amikor úgy döntött, megpróbál pénzt szerezni.

Ítéletet hirdetett a Miskolci Törvényszék a felsőregmeci gyilkosság ügyében. Egy 30 éves férfit állt bíróság elé szerdán, aki tavaly október végén végzett egy idős nővel, hogy megszerezze az értékeit. A törvényszék csütörtöki tájékoztatásából kiderül, a vádlott meg is becstelenítette áldozatát, mielőtt megölte.

A férfit 2013. október 18-án hallgatta ki gyanúsítottként a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság más ügyben. Mivel nem volt pénze buszra, gyalog indult el haza Felsőregmecre. Útközben azonban úgy döntött, megpróbál pénzt szerezni valahonnan.  Arra jutott, hogy elmegy az asszonyhoz, akinél korábban elvégzett különböző ház körüli munkákat. Áldozata a konyhában főzött, amikor megjelent nála. Pénzt követelt, ám az idős nő kitérő választ adott, a férfi erre feldühödött és rátámadt. Fojtogatta az asszonyt, aki végül elárulta, hol tartja a pénzét. Ám ismerőse ekkor sem engedte el a nyakát mi több, megerőszakolta a haldokló áldozatot. Ezután összeszedte az értékeket és elment.

A férfit nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés és szexuális erőszak bűntettében találták bűnösnek, ezért – halmazati büntetésként – életfogytig tartó szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélték A vádlott legkorábban 30 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a férfi enyhítésért, védője a szexuális erőszak alóli felmentésért fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt kért. 

A törvényszék a határozat kihirdetésekor kihangsúlyozta, hogy az egész országban, de különösképpen annak észak-keleti, illetőleg keleti régiójában rendkívüli mértékben megszaporodtak azon erőszakos vagyon, illetve élet- és testi épség elleni bűncselekmények, amelyeket a rendőri szakzsargon “öregezésként” tart számon. Az ilyen bűncselekmények lényege, hogy idős, magányos, rossz egészségi állapotú, védekezésre nem vagy alig képes személyeket támadnak, illetve ölnek meg pénzükért, értékeikért.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik