Kultúra

Megnyílt a 191. Anna-bál

Erős hagyományból táplálkozik a balatonfüredi Anna-bál - mondta az emberi erőforrások minisztere szombat este Balatonfüreden a 191. Anna-bál megnyitóján.

Balog Zoltán, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: 1825 óta hat és fél generáción át tartják meg az Anna-bálokat, és ez az erős hagyomány egy erős Balatonfüredből következik.

A város erős abban az elhatározásban, hogy kulturálisan, a turizmus szempontjából és gazdaságilag egy “polgári kristályosodási pont” legyen, amelyet érdemes megjegyezni nemcsak Magyarországon, hanem határainkon túl is.

Az est folyamán a hagyományok szerint a résztvevők közül a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, majd a szűkített mezőnyből szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit, akiket este fél tizenkettőkor mutatnak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik