Tech

Felszabadítaná a Pokémonokat az egyik legnagyobb állatvédő szervezet

Elkészítették saját verziójukat a játékból.

„Biztonsági övezetet” hozott létre a pokémonok számára Los Angeles-i irodájában az egyik legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA. Azt írják: a dolgozóikat is megérintette a mostani őrület, de úgy látják, ez lehetőség is egyben arra, hogy felhívják a figyelmet arra, hogyan kellene bánni a valódi állatokkal.

Az irodára táblákat helyeztek ki, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad elfogni a pokémonokat, mert ez nem sokban különbözik attól, mint amikor valódi állatokat fognak el a természetben, hogy állatkertekbe, cirkuszokba hurcolják őket. Azzal a szervezet is tisztában van, hogy a játékosok különbséget tudnak tenni a valódi és a kitalált lények között, de úgy látják, nagyszerű lenne, ha a Pokémon Go-t kifejlesztő Nintendo a fogságban élő állatok kiszabadítására is felhívná a figyelmet.

A kezdeményezést egyébként több magyar bulvároldal is félreértelmezte, őrülteknek nevezve az állatvédőket, és azt állítva, hogy betiltanák a Pokémon Gót, de erről valójában szó sincs. Sőt, a PETA elkészítette a saját pokémonos játékát is, amelyben lehetőséget adnak a játékosoknak arra, hogy kiszabadítsák fogságukból a lényeket. Ide kattintva lehet vele játszani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik