Foci

Klopp: Ha marad Bogdán, nem nagyon fog játszani

Még mindig nem dőlt el a sorsa Bogdán Ádámnak, a magyar válogatottból kiszoruló kapus, aki a Liverpoolban utolsó tétmérkőzésein többször is gyengébb teljesítményt nyújtott, válaszút előtt áll.

Hamarosan indul a Premier League idénye, és Jürgen Klopp nem számol vele, olyannyira, hogy a Mirror szerint ezt most közölte is a kapussal, mint ahogyan még öt másik focistával.

Bogdán Ádám mellett Cristian Benteke, Lucas Leiva, Tiago Ilori, Mario Balotelli és Lazar Markovics is csapatot kereshet magának.

Egyelőre csak pletykák jelentek meg arról, hol folytathatja Bogdán, beszéltek például a Wigan érdeklődéséről, konkrétumok azonban még nincsenek.

Lesznek változások, vannak, akik önszántukból is elmennének tőlünk, és két-három játékos érkezhet is. Semmi értelme a keret tagjának maradni, ha valaki tudja, szinte biztosan nem kap szerepet. Ilyenkor nem számítanak az érzelmek. Augusztus 31-ig még sok idő van hátra, addig lehet igazolni, egy kicsit most ezen is kell dolgoznunk.

Ezt mondta Klopp, aki tavaly 39 játékost forgatott a 63 meccsen, most ennél kisebb kerettel számol. Cristian Benteke Sadio Mane érkezésével az ötödik csatár lett, érthető, hogy nem sok esélye maradt.

Az Augsburgból érkezett az észt Ragnar Klavan, ő a bal oldalon lehet meghatározó egy idő után.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik