A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szerdán hozta nyilvánosságra a legfrissebb rangsorát, melyen a mieink óriásit ugrottak előre. Korábban a 49. helyen állt nemzeti csapatunk, azonban az Észtország (1-0-s győzelem idegenben) és a Törökország (3-1) elleni sikereknek köszönhetően 19 pozíciót lépett előre az együttes, amely így a 30.
Ezzel sikerült megközelíteni az eddigi legjobb helyezését a válogatottnak, eddig a 27. hely volt a csúcs. Ami a vb-selejtezőben érdekelt ellenfeleinket illeti: Hollandia egy helyet csúszott vissza, így a hetedik, Románia a 37., Törökország a 38., Észtország a 84., Andorra pedig a 203.
Egervári Sándor együttesére idén már csak egy feladat vár, november 14-én barátságos mérkőzésen fogadjuk Norvégiát.
Az élen nem történt változás, továbbra is Spanyolország vezeti a világranglistát, míg a legkitartóbb üldözője Németország. A dobogó legalsó fokán helycserés támadás történt, Argentína lépett egyet előre Portugália kárára. A TOP10-ben Olaszország ugrott előre nagyot, az itáliai együttes három helyet javítva már az ötödik, míg Oroszország és Horvátország bekerült az első tízbe, Uruguay és Görögország pedig kicsúszott onnan.
Algéria (19.), Haiti (57.), a Dominikai Köztársaság (92.), St. Kitts és Nevis (106.), a Fülöp-szigetek (143.) és Kelet-Timor (187.) története legelőkelőbb pozíciójában tanyázik.
A FIFA-világranglista legfrissebb állása (zárójelben a szeptemberi helyezés) |
1. (1.) Spanyolország 1564 pont 2. (2.) Németország 1421 3. (4.) Argentína 1349 4. (3.) Portugália 1178 5. (8.) Olaszország 1169 6. (5.) Anglia 1167 7. (6.) Hollandia 1128 8. (9.) Kolumbia 1110 9. (12.) Oroszország 1084 10. (11.) Horvátország 1078 …30. (49.) MAGYARORSZÁG 753 |