Média

Még sokaknak nem mindennapos neten nézni a tévés tartalmakat

A lakosság harmada szokta ezt megtenni. Többek között ez is kiderül a Nielsen Közönségmérés  „TV Plusz” kutatásának eredményeiből. A sport, a szappanopera, a hírműsorok és a tehetségkutatók a legnépszerűbbek.

A Nielsen Közönségmérés „TV Plusz” kutatásának célja a hazai többképernyős médiafogyasztás feltérképezése volt. A televíziós nézettségmérésben is érdekelt piackutató cég idén tavasszal végzett felmérése az internetezési szokásokról, tévéműsorok online megtekintésének eszközeiről, gyakoriságáról, tartalmáról és a közönség összetételéről ad átfoglaló képet.

A kutatás egyik megállapítása, hogy a középpontban ma már nem az eszköz, hanem sokkal inkább maga a tartalom áll. A
fogyasztók egyre több felületen, egyre több forrásból érhetik el ugyanazt a tartalmat, és ezek a források igen jól kiegészítik egymást. A felmérésből az is kiderül, hogy hazánkban a tévés tartalmak interneten keresztül történő fogyasztása jelenleg még nem mindennapos tevékenység: jellemzően hetente vagy annál is ritkábban fordul elő, amelyhez elsősorban a nagyobb képernyőt – asztali számítógépet vagy laptopot – preferálják a nézők.A tévés háztartásokban élő 4+ évesek 79 százalékának otthonában már van internetelérés, és 67 százalékuk internetezik is odahaza, amelynek során az asztali számítógépet megelőzve egyre többször alkalmaznak mobil eszközöket – elsősorban okostelefont és a laptopot, de a táblagépek használata sem elhanyagolható. Korcsoportok tekintetében kiemelendő, hogy a 18-49 éves személyek 80 százaléka rendelkezik okostelefonnal, amelyet 71 százalékuk otthoni internetezésre is használ. A laptop aránya is igen jelentős, e korosztály kétharmadánál jelen van, és 52 százalékuk ezen keresztül (is) internetezik otthon.

Minden ötödik háztartásban van okostévé

Az okostévével ellátott háztartások aránya is folyamatosan nő: már minden ötödik személy háztartásában megtalálható, és közülük mintegy félmillióan használják internetezésre is az arra alkalmas tévékészüléküket: jellemzően zenehallgatás illetve különböző videótartalmak megtekintésének céljából, de külföldi és magyar filmek/sorozatok is szerepelnek a palettán.

A magyarok harmada néz tévés tartalmakat a neten

A 4 évnél idősebb, tévés háztartásban élő népesség egyharmada fogyaszt tévés jellegű tartalmakat az interneten – magyar tévés tartalmak mellett ide értve a filmeket, sorozatokat – és ezen belül közel másfél millióra tehető azok száma, akik kifejezetten magyar tévés tartalmakat is megtekintenek, mely elsősorban a 18-49 éves korosztályra illetve a legalább érettségivel rendelkező személyekre jellemző. 

A nézők többsége elsősorban a nagyobb képernyőt preferálja: 58 illetve 54 százalékban a laptopot illetve az asztali számítógépet választják, és leggyakrabban a csatorna saját weboldalán tekintik meg a kívánt tartalmakat. A felmérés során a sport, a szappanopera, a hírműsorok és a tehetségkutatók bizonyultak a legnépszerűbb műfajoknak, de a Nielsen hangsúlyozta, hogy természetesen ez a rangsor csupán egy pillanatnyi állapotot tükröz, mely szorosan összefügg az időszakra jellemző, tévében sugárzott top tartalmakkal és aktuális eseményekkel.

Mi az OTT?

Az OTT az Over the Top TV rövidítése. Ez egy olyan audiovizuális vagy audio tartalomszolgáltatás, amely szélessávú adatátviteli technikával jut el a nézőhöz.

Az OTT-ről minden harmadik magyar hallott

Az utóbbi évek során megjelent az OTT műsorszolgáltatás, amelyről minden harmadik 4 évnél idősebb, tévés
háztartásban élő személy hallott már, míg a Netflix ismertsége lényegesen alacsonyabb, de mindkét esetben az a
jellemző, hogy egyelőre még igen kevesen próbálták ki illetve használják mindennapjaikban.

Jelenleg egyébként a teljes magyar népesség 3,5 százaléka él tévékészülék nélküli háztartásban, de közülük 186 ezer személy
mégis fogyaszt rendszeresen tévés tartalmakat interneten keresztül.

Így készült a kutatás

A kutatást 2016. február 17. és március 26. közötti, sztenderd kérdőívvel végezték el, amelynek országos, rétegzett, véletlen háztartási mintája régióra és településméretre reprezentatív. A kutatás 1996 háztartást keresett meg, amelyben 4713 személy él. Az eredményeket a 2016. január elsejére számított népesség-előrejelzés kor, nem, végzettség, háztartásméret, településtípus és statisztikai régió szerinti adatai alapján súlyozták.

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik